Kritikus állapotban a makói baleset egyik túlélője

2007.07.20. 09:44
Csütörtökön autókat szállító tréler egy román autóbusszal karambolozott. A tragédiát heten nem élték túl.

Bár állapota kritikus, de életben van a csütörtöki súlyos makói buszbaleset egyik sérültje, közölte a Szegedi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájának igazgató-helyettese pénteken. Varga Endre elmondta, a 25 éves román férfit - akinek bal karját amputálni kellett, agy- és arckoponyasérülése miatt pedig idegsebészeti műtétet végeztek rajta - továbbra is az intenzív osztályon ápolják.

Vérnyomását és agyának nyomását gyógyszerrel kezelik, géppel lélegeztetik, altatják, és az orvosok továbbra is mindent megtesznek érte. Két másik, a klinikára szállított sérült, egy román és egy bolgár férfi állapota továbbra is stabil, tudatuk tiszta, az intenzív osztályt azonban még nem hagyhatják el.


A csütörtökön hajnalban Makó közelében történt baleset hét ember életét követelte. A turistákat szállító busz és egy autószállító tréler ütközésében három ember életveszélyesen, egy súlyosan, tizenöten pedig könnyebben sérültek. Kilencen épségben élték túl a balesetet, amelynek körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja.