Felmentették a bűnrészesség vádja alól azt az amerikai középiskolás lányt, aki értesítette a rendőrséget arról, hogy évfolyamtársai vérontást terveznek iskolájukban. A diákok a két évvel ezelőtti, coloradói mészárlást akarták utánozni, ahol összesen 15 emberrel végeztek a fegyveres tizenévesek.
Pár tizenéves arra készül, hogy fekete esőkabát alá rejtve fegyvereket csempésznek az iskolába, és az illemhelyiségből kirontva lövöldözni kezdenek - mondta a rendőrségnek Amy Lee Bowman, a massachusettsi New Bedford középiskola 17 éves diákja. A lány bevallotta, hogy beleegyezett: fegyvereket visz az iskolába, és ő is részt vesz a lövöldözésben. Később meggondolta magát, mert nem szerette volna kedvenc tanárát holtan látni, ezért értesítette a hatóságokat. A lányt azzal a feltétellel bocsátották szabadon, hogy a következő tárgyalásig mindennap találkoznia kell nevelőtisztjével.
Az egyik fiú szobájában sátánista maszkokra, egy baltára és Hitler fotójára bukkantak a rendőrök. Emellett bombák készítéséhez segítséget nyújtó könyvet és kínzóeszközöket is találtak a középiskolásnál.
A két évvel ezelőtti, a coloradói Littleton Columbine középiskolájában történt mészárlást szerette volna utánozni az azóta őrizetbe vett három fiú (köztük egy testvérpár) - jelentette a rendőrség. Úgy tervezték, hogy a lövöldözést videóra rögzítik, majd felmásznak az iskola tetejére, és ott egymást is megölik.
|
A három fiú tagadta az ellene felhozott vádakat, ám óvadék ellenében sem helyezték őket feltételesen szabadlábra. Ügyvédjük szerint a bizonyítékok ellentmondásosak, és nem kellően megalapozottak.