Váratlan fordulat a móri bankrablás tárgyalásán

2004.12.06. 11:23
Egy új tanú miatt újra megnyitotta a bizonyítási eljárást a móri ügyben a Fővárosi Bíróság. A bíró egy, a gyilkos fegyverre vonatkozó bejelentés nyomán soron kívüli tanúkihallgatást, helyszínelést és felismertetési eljárást rendelt el a hétfői tárgyaláson.

A tervezettel ellentétben nem a vádbeszéd móri mészárlással kapcsolatos részével folytatódott hétfőn Kaiser Ede és társai pere a Fővárosi Bíróságon. A bíró ugyanis bejelentette, hogy egy december elején érkezett bejelentés alapján megtalálhatják a móri bankrablás során használt fegyvereket. A korábban már lezárt bizonyítási eljárást így a kiegészítő nyomozás miatt ismét megnyitják. A bírói határozatban december 13-ig szabtak határidőt a fegyverek felkutatására, elnapolva addig az ügy tárgyalását.

Új helyzet


Kaiser Ede érkezik a tárgyalóba

A fegyverek hollétéről bejelentést tevő tanú védettséget élvez az eljárás során, így arról nem lehet bővebbet tudni, miképp jutott a bíróság tudomására az információ. A bíró soron kívüli tanúkihallgatást, helyszínelést és felismertetési eljárást rendelt el. A szükséges iratokat ezután az ügyészségnek adják át, a vádhatóság a bíróság utasítására megbízza a rendőrséget a lehetséges helyszínek átkutatásával, a lőfegyverek megtalálásával, és a vádlottakkal való felismertetésével.

Ha eredményre vezet a nyomozás kiegészítése, akkor az új helyzetet teremthet az ügyben, mondta Kaiser Ede ügyvédje a bíróság folyosóján újságírók érdeklődésére. Az is előfordulhat, hogy az új tények fényében leválasztják a több rablást is felölelő ügyről a móron történtek vizsgálatát. A perben eredetileg december 17-én hirdettek volna ítéletet, hogy az új körülmények ezt befolyásolhatják-e még nem tudni, a fegyverek szakértői vizsgálata miatt mindenestre várható az eljárás elhúzódása.

Két fegyver


Az ügyész nyomoztat majd a fegyverek után

A móri ügyben kevés a vádlottakat közvetlenül terhelő bizonyíték, és a rablókat felismerni vélő tanúk vallomását is vitatta a védelem. Mint ismeretes, a 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás után a hosszas, zsákutcáktól sem mentes rendőrségi nyomozás során nem kerültek elő az elkövetéshez használt fegyverek, bár 2003 júliusában találtak a Dunában egy Skorpió típusú géppisztolyt, de arról később kiderült, hogy nincs köze a móri lövöldözéshez.

A fegyverszakértők szerint a rablógyilkosok Skorpió géppisztolyt használtak, a helyszínen talált 49 hüvelyből 47 származik géppisztolyból kettő pedig pisztolyból, hangzott el a per októberi tárgyalásán.