Rekordmeleg Európában, zöld karácsony Moszkvában

2006.12.13. 15:27
Az alpokbeli síüdülők műhavat szórnak a hegyoldalakra, a Kreml körül százszorszépek nyílnak, az európai vállalatok pedig azon bosszankodnak, hogy a rekordenyhe tél miatt az emberek nem kapnak kedvet a karácsonyi bevásárláshoz.

Dániában pillangók röpködnek, egyes skandináv golfpályákon, ahol máskor mindent hó szokott borítani, gondtalanul ütik a labdát, számos gazda pedig attól tart, hogy a termények túl korán hajtanak ki, és elfagyhatnak.

500 éve nem volt ilyen meleg

Egyes történészek szerint Európában 500 éve nem volt ilyen enyhe tél. A szakemberek többsége úgy véli, hogy a furcsaság oka a globális felmelegedés, áttételesen pedig az emberi civilizáció.

Az Alpokban azért is alkalmaznak műhavat, mert az üdülők hangulata nyomott lenne fehér karácsony nélkül. Oroszországban a medvék nem hajtották téli álomra a fejüket, olyan enyhe az idő. Moszkvában a tél általában fogcsikorgató, idén azonban 7,7 Celsius-fokos rekordmeleget mértek december 7-én.

Aggódnak a kereskedők, nem vesznek ajándékot az emberek

A nyugati vállalatok vezetői aggódnak, hogy karácsonyi hangulat híján megcsappan a téli bevételük, a gazdák a tavaszias időben hirtelen lecsapó fagytól rettegnek, sok asztmabeteg pollenre panaszkodik, északi országokban szokatlan áradások tapasztalhatók. A holland meteorológiai intézet szerint 2006 valószínűleg az utóbbi három évszázad legmelegebb éve, aminek oka a vészjósló klímaváltozás.

A Nature nevű angol tudományos folyóirat decemberi számában olvasható jelentésben az áll, hogy 2006-ban volt a legenyhébb ősz Kolumbusz Kristóf ideje óta. Az idei ősz lepipálta az 1772-es, 1938-as és 2000-es rekordenyhe őszöket.

Magyarországon decemberben sorra dőltek meg a rekordok

Magyarországon is szokatlanul meleg volt az idő idén ősszel. Korábban az Országos Meteorológiai Szolgálat már közölte az Indexszel, hogy ősszel még nem a rekordok dőltek, hanem az volt különös, hogy szokatlanul hosszú ideig volt tartósan és egyenletesen meleg. Decemberben aztán három rekord is megdőlt, például Mikulás idején is rendkívül magas hőmérsékletet mértek.