Meghalt négy munkás egy gyöngyösi építkezésen
További Bulvár cikkek
Munkásokra omlott egy több száz négyzetméteres betonszerkezet szombaton Gyöngyösön. A katasztrófában négyen meghaltak, közölte az Indexszel a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Magyar Attila az Index kérdésére elmondta: a munkások egy födémszerkezetet betonoztak a gyöngyösi ipartelepen. A betonnal feltött födém munka közben leomlott, és annak szerkezete, valamint a friss beton maga alá temette a hat-hét méter magas födém alatt dolgozó négy munkást.
A köztévé híradójában a megyei katasztrófavédelmi igazgató azt mondta: a szerencsétlenül járt munkásoknak nem volt esélyük a túlélésre.
Tizenkét munkás dolgozott az építési területen, és a halálos áldozatokon kívül két további munkás sérült meg, akiket a hatvani Albert Schweitzer Kórházba szállítottak a mentők.
Dolecsek Miklós, a hatvani kórház traumatológiai ambulanciájának ügyeletes orvosa az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az egyik munkás csupán könnyű sérüléseket szenvedett, és már haza is engedték. A másik munkás sérülése viszont súlyos, ambuláns ellátása után műteni is kell.
Német cég üzemét építették
A baleset egy német autóipari befektető, a Seissenschmidt Ag. gyöngyösi üzemének építése során történt. A 4,5 millió eurós fejlesztés keretében épülő, kovácsolt futómű- és hajtóműalkatrészeket előállító gyár a tervek szerint 2007 tavaszán kezdené meg a működését. Az építkezés szeptember közepén kezdődött, és a tervek szerint márciusra kellene befejeződnie.
A beruházás generálkivitelezője a kecskeméti székhelyű, 1992-ben alakult Baustar Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Egyebek mellett a Coloplast és a Grundfos tatabányai gyártócsarnokát, a ceglédi szabadidőközpontot, a marosvásárhelyi Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, a budapesti Fecske utcai társasházat építették, a Ganz Danubius Irodaházat újították fel.
A generálkivitelező nem tud semmiről
"Nem tudunk semmit a balesetről, a munkának a Baustar csak a generálkivitelezője volt. A tervezési, szerelési és egyéb kivitelezési munkákat a VSTR-Hungária végezte" - közölte az Index kérdésére a cég többségi tulajdonosa. Halász István az alvállalkozójukról elmondta: a céggel rendszeresen együttműködtek.
A német VSTR GmbH által a kilencvenes évek elején létrehozott építőipari VSTR-Hungária Holding a vasbetongyártás és épületszerkezet-építés egyik legjelentősebb hazai cégcsoportja. A holdingot - amely egyebek mellett betonelemek gyártásával és összeszerelésével, valamint építőipari generálkivitelezéssel foglalkozik - négy cég alkotja. A csoport egyik tagjának ügyvezetőjét sem sikerült szombaton elérnünk.
Nyomoz a rendőrség
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett, több ember halálát okozó gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt kezdte meg a nyomozást - mondta Oravecz Éva, a főkapitányság sajtóügyeletese az Index helyszínen tartózkodó munkatársának kérdésére. Megerősítette, hogy két dolgozó szenvedett nyolc napon túli sérüléseket, azokat a híreket ugyanakkor nem kommentálta: feketemunkára utal az, hogy a baleset után a helyszínen dolgozók megpróbáltak elszaladni.
A balesetet a megyei munkaügyi és munkabiztonsági felügyelet is vizsgálja a rendőrségi nyomozás részeként. A vizsgálat információink szerint nemcsak a munkabiztonsági körülményekre terjed ki, hanem a foglalkoztatottak jogviszonyára és a hétvégi munkavégzés szabályosságára is.
Partner a Daimler-Chrysler és az Audi csoport is
A német cég 30 ezer négyzetméteres területet vásárolt meg az ipari parkban. Azért épp Gyöngyösön, mert - mint Rüdiger Groos, a részvénytársaság elnökségi tagja a Gyöngyös online-nak szeptemberben elmondta - megfelelőnek találták a mátraaljai ipari terület infrastrukturális kínálatát, és bíznak abban, hogy a kovácsolt és forgácsolt járműalkatrészek gyártásához szükséges szakképzett munkaerőt is megtalálják a térségben.
A német cég partnerei között megtalálható szinte minden autógyártó, így például a Daimler-Chrysler és az Audi csoport is. Az ünnepségen elhangzott: jövőre 25 fővel szeretnék elkezdeni a motor-, hajtómű- és futóműalkatrészek gyártását, s a következő évben megduplázzák a létszámot.
2002. szeptember 25. - Életét vesztette két munkás egy Ózd melletti szennyvíztisztító aknában, ahol karbantartó munkákat végeztek.
2002. december 8. - A százhalombattai kőolaj-finomítóban két személy életét vesztette, egy súlyosan, egy pedig könnyebben megsebesült, amikor az áramkimaradás miatt leállt üzemek újraindításakor robbanás történt egy csőkemencénél.
2003. február 6. - Két embert holtan, egyet sérülten találtak meg egy beomlott sátoraljaújhelyi üzem romjai között. A csarnok teteje a rárakódott hó súlyától szakadt be.
2004. február 12. - A balatonfűzfői Nike Fiocchi Sportlőszergyártó Kft. pirotechnikai üzemrészében két dolgozó súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor tűzijátéktest szerelése közben robbanás következett be. A kórházban mindkét sérült életét vesztette.
2004. augusztus 3. - Az egri Szent-Györgyi Albert Általános Iskola felújítása közben leszakadt a tetőszerkezet. Két munkást maga alá temetett a törmelék, amely alól holtan emelték ki őket.
2004. augusztus 5. - Törökbálinton robbanás történt a Pyro-technic Kft. gyárának 600 négyzetméteres raktárában, ahol 50 tonna pirotechnikai eszközt tároltak. Három munkás meghalt, hat személy megsebesült.
2005. február 9. - A Bács-Kiskun megyei Kunadacson hárman meghaltak és kilencen megsebesültek, amikor felrobbant egy gázpalack egy asztalosüzemben.
2006. június 14. - Balatonfűzfőn robbanás következett be egy pirotechnikai eszközöket tároló raktárépületben. A balesetben négyen meghaltak, az épület teljesen megsemmisült.
2006. szeptember 18. - Dunaföldváron életét vesztette két munkás, amikor felújítási munkák közben beomlott egy pince, maga alá temetve a lent dolgozókat.
2006. október 24. - Két dolgozó meghalt a Somogy megyei Kaposfüreden, amikor vélhetően porrobbanás történt egy kukoricatároló tartályban, s az rájuk dőlt. (MTI)