Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Bulvár cikkek
Magyar Narancs: Mivel ez cseppet sem szokványos szakterület, felmerül, hogy miért keltette fel az érdeklődését?
Thomas Laqueur: Ha az ember a XVIII-XIX. századi európai kultúrtörténettel foglalkozik, elkerülhetetlenül belebotlik ebbe a témába. Lehet rajta nevetni, lehet nem komolyan venni, de ez egy érdekes téma. Elég drámai, amikor a kor komoly gondolkodóinál azt olvassuk, hogy a maszturbáció megöl, megvakít vagy szörnyen megbetegít, és kikezdi az erkölcsi tartásunkat. Fontos filozófusok és pedagógusok, akiket nem a maszturbáció testi veszélyei izgattak, kezdenek el beszélni róla. Kant például akkora bűnnek tartotta, hogy szerinte nem is szabad a nevén nevezni.
Ha az ember ránéz a maszturbáció "szakirodalmára", mondhatja, hogy ezen nem érdemes sokat gondolkozni, mert triviális, ostoba és kínos, mint a maszturbáció maga. De miért vette akkor sok okos ember mégis annyira komolyan? Én tehát csak próbáltam a szavukon fogni őket abban az értelemben, hogy ha nekik annyira fontos volt, akkor talán számomra is érdekes lehet.
Történészként is érdekelt a dolog, mert míg azt gondolnánk, hogy a maszturbáció megbélyegzése a maradi, konzervatív, szexellenes emberekhez köthető, az igazság az, hogy ez nem így van, sőt. A felvilágosodás legprogresszívabb, leghumánusabb, a nemi élvezetre legnyitottabb képviselői vélekedtek így. Felmerül tehát kultúrtörténeti szempontból a kérdés, hogy vajon miért.
MN: Az ön elmélete szerint a maszturbáció csak 1712, egy bizonyos traktátus megjelenése után lett a közbeszéd tárgya. Mi az oka, hogy korábban nem volt téma? Mi volt a helyzet például az ókorban?
TL: Volt róla szó a klasszikus ókorban is, csakhogy akkoriban inkább nevetség tárgyaként. Ha felmerült a maszturbáció, rögtön rákérdeztek, hogy mi van, nem engedhetsz meg magadnak egy rabszolgát vagy egy prostituáltat? Egyszóval kicsit tréfa jellege volt, és ez abban, ahogy az emberek ugratják vele egymást, valahol a mai napig meg is maradt. A lényeg az, hogy a maszturbációnak a XVIII. századig nem volt morális tartalma.
MN: Miért nem?
TL: Az egyik hipotézis szerint a katolikus egyház, amikor például a gyóntatás keretében a nemi életről kérdezett, nem akart ötleteket adni, nem akart olyasmiről kérdezni, amire esetleg a hívek korábban nem gondoltak. A kérdés azonban az, hogy ha nem kérdezősködtek a kínosnak számító maszturbációról, ami tény, akkor miért kérdezősködtek annyi minden más, a kor emberét szintén zavarba ejtő szexuális témáról? Ugyanis a protestáns, gyereknevelési és más morális kérdéseket boncolgató könyvekben, de a gyóntatószékekben is rengeteg olyasmit érintettek, amiről azt gondolnánk, hogy kínos lehetett. Úgyhogy a pusztán a téma kínosságára építő hipotézis nem tűnik kielégítőnek.
Szerintem fontosabb, hogy a dolgot az önrendelkezés, illetve a külső erők által való irányítottság szempontjából vizsgáljuk. Ennek az adott korban a legfontosabb társadalmi aspektusa a szüzesség megőrzése, valamint a prostitúció volt. A szexuális önkifejezést kereső privát belső viszont sohasem volt téma. Az emberek sokkal jobban behódoltak a külső tekintélynek és más olyan struktúráknak, amik korlátozzák a vágyat, az önkifejezés lehetőségeit. A maszturbáció akkor vált fontossá, amikor e külső megszorítások kezdtek fellazulni. Mindez szorosan összefüggött a képzelet felértékelődésével, ami elsősorban a regény megjelenésében és népszerűvé válásában mutatkozott meg.
MN: Beszéljünk az ominózus 1712-es évről.
TL: Ekkor jelent meg a ma ismert első értekezés, ami néven nevezte a dolgot. Onania volt a címe, és a legtöbb európai nyelvre lefordították. A szerző minden bizonnyal egy John Marten nevű angol férfi, aki orvosi jellegű, tudományos nyelvezetű, de mégis pornográf célzatú könyveket írt a nemi izgalomról, a nemi szervek működéséről és használatáról. Marten teremtette meg az azóta is eleven asszociációs kapcsolatot a bibliai Onánnal, akit Isten halálra sújtott, mert a magját halott öccse feleségének méhe helyett a földre hullatta.
Szerinte az "új" bűn ugyanolyan borzasztó következményekkel jár, mint Onáné, csak éppen a bűnösökre Isten helyett maga a megsebzett természet sújt le. A szörnyű kórra egyszersmind drága orvosságokat is ajánlott. Nehéz elhinni, hogy a maszturbáció irodalma egy orvosi röpirattal kezdődött, mert nyilván korábban mások is beszélgettek róla, mégis úgy tűnik, hogy ő vetette fel először ezt a "világtörténeti" problémát.
MN: Kik léptek a nyomába?
TL: Egy híres francia orvos, Tissot, aki írt egy könyvet latinul, amit aztán tényleg minden nyelvre lefordítottak, több száz kiadásban, majd mások. De rengeteg hasonló iromány forgott közkézen, többek közt egy hamis Arisztotelész-mű is Amit a szexről tudni kell címmel. A vicces ezekben a könyvekben az, hogy gyakran elég izgatóak. Általában vannak bennük kis történetek, amiket fiúk mesélnek egymásnak, hogy ezekre izgulnak fel, és ezek tényleg jó történetek. De aztán jön az az elmaradhatatlan rész, hogy hallottam az Onania könyvről, és rám tört a bűntudat, és most tele van az arcom pattanásokkal, és nagyon félénk vagyok a lányokkal, és biztosan meg fogok halni, és segítsenek rajtam.
Bienville, egy másik orvos viszont a nőkről írt, egyébként a "nimfománia" szó megalkotója, és olyan nőkre értette, akiket teljesen elemészt a maszturbáció. Azt írja Bienville, hogy tudja, sokakra hat majd izgatóan a könyve, mégis vállalja a kockázatot. Egy novellafüzérről van szó: a szereplői regényeket olvasó lányok, akik rászoknak a maszturbációra, elerőtlenednek, és végül meghalnak. Szóval valahogy így kezdődött a dolog. Nem arról van szó, hogy ezek a szerzők találták ki a maszturbációt, hanem hogy komoly erkölcsi aggodalom tárgyává tették. Azt gondolták, hogy a képzeletben való túlzott elmerülés, a konkrét tárgyak nélküli vágy felértékelődése veszélyes. Ezért a kényszeres maszturbáció - ami egy valóban létező, csak nagyon ritka betegség - jelentőségét felnagyították, és ezt mutatták be általánosként.
MN: Mi okuk volt arra, hogy a maszturbációt negatívan láttassák?
TL: Nem hiszem, hogy mindez tudatos vagy szándékos lett volna. Egyszerűen szörnyű dolognak tartották. És ha egyszer van egy ilyen hipotézis, arra már elég könnyű bizonyítékokat találni. Ma, sokkal több tudományos ismeret birtokában mindez már nevetségesnek tűnik. De akkoriban ugyanúgy rengeteg ember volt, akinek fájt a feje, pattanásai voltak, félénk volt, dadogott, vagy krónikus felfázás gyötörte. Aztán rákérdezett az orvos, és kiderült, hogy bizony fiatalkorukban maszturbáltak. Megvolt hát a tudományos bizonyíték.
Ez egy kiválóan működő öngerjesztő teória volt, és rámutatott, hogy a maszturbáció a bűnös mivolta mellett meg is betegít. Megdöbbentő, de az lett a dolog eredménye, hogy a maszturbációt mindenki, még a legszabadosabban élők is alantas, megvetendő tevékenységnek tartották.
MN: Említette a képzelet felértékelődését. Eszerint a regény, mint műfaj kialakulása és a maszturbáció tematizálódása összefügg.
TL: A regény akkor működik, ha az ember kellemesen el tud merülni egy senki által nem kontrollált fantáziavilágban. És a regényolvasás nemcsak szellemi, hanem fizikai, testi örömökkel, hatásokkal jár. Olvasás közben együtt sírunk, nevetünk a szereplőkkel, a testünk reagál, és ez a XVIII. században bizony újdonság volt. A regény tehát az új, képzeleten alapuló irodalmi műfaj, nagyon erős fizikai és pszichológiai hatásokkal, és szinte szükséges velejárója a polgári társadalom formálódásának. A könyvekben a kor erkölcseihez képest ugyancsak sikamlós dolgokról esett szó; például hogy az ember keresse meg a hozzá illő társat, mert vannak rossz kapcsolatok, de a végén ott vár az emberre a "jó szerelem". Az új műfaj ellenzői szerint a regény roppant veszélyes, mert szexuálisan felizgat, és mindenféle bonyodalmat okoz az ember életében. A pártolói azonban üdvösnek tartották, merthogy jobbá teszi az embert.
A regény kialakulása azonban a pornográfia kialakulása is egyben. Voltak persze reneszánsz képek szexuális pozitúrákról, de az izgatásra és maszturbációra irányuló pornográf narratíva kialakulásának a fő hulláma egybeesik a regényével, vagyis az 1770-80-as évekkel. A pornográfia tehát a regény egyfajta elfajzása, ahogy akkor látták, vagyis anélkül hat a testre, hogy nemesítené a lelket. Bienville azt írja, hogy az említett könyvét ne regényként, hanem figyelmeztetésként olvassák a regényolvasás veszélyeiről. A pornográfia tehát a regény rossz oldala, ami éppen arra szolgál, hogy az ember rosszabb legyen általa. Nagyjából így kapcsolódik össze a regény a maszturbációval és a képzelet kiteljesedésével, bár lehet, hogy elég lenne Swift híres (és lefordíthatatlan, M. G.) szóviccét említeni a Gulliver utazásai elejéről: "my good master, Bates."
MN: A felvilágosodás során hogyan változott a maszturbáció megítélése?
TL: Végig fennmaradt mindkét értelmezési irány: az orvosi, azon belül a népgyógyító és a tudományos, valamint a morálfilozófiai, melynek keretében sokan a legkülönbözőbb morális eltévelyedésekhez kapcsolták. Ezt jól illusztrálja, amikor Wagner a maszturbációt a zsidókkal társította, mivel azok szerinte komolytalan dolgokkal foglalkoznak: kereskednek, mozgékonyak, tőkéjük van, és persze mértéktelenül maszturbálnak. Wagner, miután összeveszett Nietzschével, levelet is írt Nietzsche orvosának, melyben kijelentette, hogy a filozófus betegségét a maszturbálás okozta.
MN: De ez már a XIX. század második felében történt.
TL: Igen, és ekkorra már sok orvos belátta, hogy a maszturbálás nem okoz betegséget, de egyben a sajnálkozásukat is kifejezték, hogy egy ennyire szörnyű, szégyenletes, dicstelen tevékenység nem okoz betegséget. Szóval a XIX. század azokat a csapásirányokat, amiket a felvilágosodás határozott meg, lényegében változatlanul hagyta. A fogalomkör egy kicsit kibővült, és a maszturbációval kapcsolatos nézetek ismertebbé váltak, de igazán lényeges szemléletbeli változás csak Freudhoz köthető.
MN: Freud viszont a maszturbációt már a pszichoszexuális fejlődés egy stádiumának tekintette.
TL: Igen, bár a dolog ennél egy kicsit bonyolultabb, mert Freud nagyon sok mindent mond a maszturbációról. Például azt, hogy kötődik a bűntudat és a hisztéria rendszeréhez, erre mutat rá a híres Dora-esetben is. A maszturbáció egy olyan rendszer részévé válik, ahol az ember folyamatosan és kényszeresen olyasmit csinál, ami bűntudatot okoz. Freud szerint az ember a maszturbáció elhagyásával, a nemi szervek szexuális kapcsolatban való használatától lesz normális felnőtt. Ez különösen fontos a lányokra nézve, akiknek a nővé váláshoz a klitorális maszturbációt kell abbahagyniuk. A 60-as, 70-es évek feminista mozgalmainak ezért is volt erős antifreudista éle, mert ők azt mondták, hogy ez nem igaz, és ezért vált a klitorális maszturbáció annyira fontos részévé a feminista és a későbbiekben leszbikus önkifejezésnek. A maszturbáció "felszabadítása" az 1960-70-es évek szexuális forradalmának részeként már megtörtént, de ha egy felnőtt maszturbál, azt sokan még mindig problémának tekintik. Igaz, inkább pszichésnek, mint testinek.
MN: Mi a helyzet ma?
TL: Vegyes a kép. Nagyon érdekes könyvek jelentek meg a témában, például Nancy Friday munkái a nők szexuális fantáziáiról. Friday arról ír, hogy a maszturbáció hogyan fejleszti az érzékiséget, és hogy az embernek először a saját szexualitását kell megismernie, mielőtt valaki máséval próbálkozik. Mára az Egyesült Államokban és Európa nagy részén a maszturbációnak a lelki aspektusai kerültek előtérbe, bár sokan a maszturbációról való nyílt beszédet még mindig pornográfiának tekintik.
A férfiak maszturbálása viszont továbbra is kínosabb téma, mint a nőké, amit az is mutat, hogy a populáris kultúrában a férfiak maszturbációja még mindig idétlen, kínos cselekedetként van ábrázolva. Jó példák az Amerikai pite vagy a Keresd a nőt! című filmek. Az is jellemző, hogy 1995-ben azzal az ürüggyel rúgták ki a szövetségi tiszti főorvost, hogy igennel válaszolt arra a kérdésre, kell-e felvilágosítást kapniuk az iskolásoknak a maszturbációról. Egyszóval, ha nem is betegségként, de kulturális szempontból a maszturbáció megbélyegzettsége tovább él.
Miklósi Gábor
Forrás: Magyar Narancs
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
