Kezdi összekapni magát az elrabolt lány
Natascha Kampus szabadulása első évfordulóján hosszabb szereplést vállalt egy osztrák dokumentumfilmben. A lányt tízéves korában rabolta el egy férfi, aki nyolc és fél éven át tartotta fogságban egy Bécs környéki ház apró helyiségében. Tavaly augusztusban sikerült az addigra 18 éves lánynak megszöknie. Elrablója a vonat elé vetette magát.
Natascha a filmben Barcelonában is látható, ahol a nővérével nyaralt. A lány azt mondta, hogy már kevésbé van zavarban emberek előtt, de továbbra is nehezen bízik meg az ismeretlenekben. "Korábban rosszul lettem, ha hangos zajt hallottam. Most már jobban érzem magam, de még mindig könnyen megijedek" - mondta. Hozzátette, hogy elege van a sajtó érdeklődéséből. "Kamerával követnek mindenhová. Jó lenne, ha az emberek érzékenyebbek lennének. Nem vagyok valami híresség, hogy autogramot osszak. Szupersztárt akarnak csinálni belőlem, olyannak látni mint Paris Hiltont" - fakadt ki a filmben. A közelmúltban egy német lap közölt róla például fotókat, amint egy fiúval bizalmas közelségben egy diszkóban táncolt.
Natascha beszélt volt fogvatartójáról, Wolfgang Priklopilről is. Még most is szokta viselni a tőle kapott ruhákat. "A múltamra emlékeztetnek. Valahogy ezek zoknik meg a pólók melegen tartanak. Muszáj őket megtartanom." Egyre nagyobb sajnálatot érez Wolfgang iránt, "egy szerencsétlen lélek volt" - jellemezte. Ezzel kapcsolatban dühös az anyjára, aki egy bestsellerré vált könyvében megírta, hogy Natascha egy fotót tart a táskájában Priklopil koporsójáról. "Ez nem igaz, valójában a telefonomban van egy kép. Nem gondoltam, hogy ha megmutatom neki a képet, akkor másnak is beszél róla. Azért kellett a kép, hogy elbúcsuzzak tőle. Amikor utoljára láttam, éppen hátat fordított nekem, és én elszaladtam. El akartam búcsúzni a koporsójától."
Natascha most egyedül él, Bécsben. Rendszeresen jár hozzá egy szociális munkás és terápiára is jár. Magántanulóként igyekszik behozni a 10 és 18 éves kora között elmulasztott tananyagot. Vezetni tanul és íjászkodik. Elég sok pénzt keresett nyilatkozataival, ezek egy részéből jótékonysági szervezetet tervezett alapítani bántalmazott nők támogatására. Egyelőre még nem működik a szervezete, de már 50 ezer eurót félretett rá.