Natascha próbálgatja az életet
További Bulvár cikkek
Augusztusi kiszabadulása óta a második interjúját adta az az osztrák lány, akit egy 44 éves férfi nyolc évig tartott fogva háza pincéjében. Natascha Kampusch négy hónappal ezelőtt a férfi figyelmetlenségét kihasználva tudott elmenekült a házból. Fogva tartóját üldözőbe vették a rendőrök, de ő egy gyorsvonat elé ugrott és meghalt.
Vannak kedves pillanatok
A lány már kiszabadulása után adott első interjújában is meglepte a világot határozottságával, intelligens megnyilvánulásaival. Az ORF osztrák közszolgálati tévé mostani interjújában látható, hogy Natascha az elmúlt négy hónapban kicsit meghízott. A lány most egy gondozó otthonban lakik, ahol külön lakása van.
![](http://index.hu/cikkepek/0612/bulvar/nati.jpg)
Az interjúban főként szabadsága első száz napjáról beszélt, ismertsége pozitív és negatív oldalairól. „Nem nagyon mehetek ki egyedül az utcára, túl kockázatos volna”, mondta a lány. „Persze vannak kedves pillanatok is - folytatta, amikor például egy idős hölgy rámnevet az utcán, vagy az emberek rámkacsintanak”.
Látható azonban, hogy a nyolc évnyi izoláltság milyen nehézségeket okoz a lánynak az új életben. „Nem szeretem, ha hangosan beszélnek, az embereknek különböző testszaguk van, dohányoznak, illatosítják magukat, feltűnő ruhákat hordanak, udvariatlanok és iskolázatlanok”, mondta Natascha a riporternek.
Újabb részletek
A lány szerint sokan irigylik őt, hogy ilyen híres lett: „Próbálják csak ki, milyen egy viszonylag kis szobában, bezárt ajtók mögött egy napot vagy egy egész hetet eltölteni. Nyugodtan kipróbálhatják a mostani életemet is, milyen az, amikor különböző emberek követnek, és őrültek leveleket írogatnak nekem”.
A lány újabb részleteket is elárult, a Wolfgang Prikopillal való nyolcévnyi együttélésről. Egyszer például síelni is elvitte elrablója, de ez is inkább sokkot okozott neki, mint örömet. A kérdésre, hogy miért nem használta ki az alkalmat a menekülésre, a lány megismételte, amit már korábban többször elmondott: a férfi azzal fenyegetőzött, hogy megöli őt és más embereket is, ha bárkinek elárulja, mi történt vele.
Szóba került az is, hogy fogva tartója az ablaktalan, föld alatti cellájában távirányítással működtette a világítást. Hogy ne veszítse el az időérzékét, a lány a rádiót hallgatta. Később sokszor lehetett fent is a házban, ahol házimunkát végzett. Előfordult, hogy a férfi nem adott neki enni. A fiatal lány ettől legyengült és szívritmuszavarai voltak.
Megvédi a családját
„A régi dolgokat újra felmelegítik, s a családomnak újra szembeülnie kell ezzel”, reagált arra, hogy Hollandiában és az Egyesült Királyságban megjelent egy könyv róla Lány a cellában címmel. A könyv szerzői, akik egyébként Natascha Kampusch-sal nem beszéltek, azt állítják, hogy a lánynak szörnyű gyermekkora volt, anyja verte őt, s élettársa szexuálisan zaklatta.
„Én vagyok az egyetlen, aki tudja, mit élt át Natascha Kampusch, senki más. Ebben a könyvben csak hazugságok olvashatók rólam”, mondta ezzel kapcsolatban a lány. Natascha kijelentette: küzdeni fog anyja jó hírnevéért. Ügyvédje is azt mondta: tanulmányozzák a könyvet, s megteszik a szükséges jogi lépéseket.