Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Osztrák hozott német szemetet a Kiskunságba

2006.12.12. 15:33
Egyre több településre terjed ki az a "szemétbála-botrány", amelyre a napokban derült fény az Alföldön.

Mihályné Bornemisza Eleonóra rendőr százados, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az Indexnek megerősítette a Népszabadság hírét, miszerint több száz tonna illegális importhulladékra bukkantak Kiskunmajsán és környékén. A rendőrség szakértők bevonásával keresi a felelősöket.

A szóvivőtől megtudtuk, hogy a kiskunmajsai polgármesteri hivatal bejelentése alapján kutatott át a rendőrség egy helybeli hangárt, amely a volt szovjet laktanyában található. Itt 144 szemétbálát találtak, amelyek nagysága egyenként is 2-2 köbméter volt.

Osztrák kamion hozta

Az ügy érdekessége, hogy a hatóságok lefüleltek egy osztrák kamiont, illetve annak szintén osztrák sofőrjét is, aki további 20 bálát akart éppen lerakni a kiskunmajsai ingatlanra.

Mint kiderült, a sofőr Németországból hozott bálákba tömörített háztartási szemetet. Őt a nyomozók meghallgatták, majd visszaküldték Németországba, mivel menetlevele volt, de behozatali engedélye nem. Az ügyészség döntött a kamion visszairányításáról, tudtuk meg a szóvivőtől.

Bornemisza Eleonóra azt is elmondta, hogy a rendőrség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, de már van egy gyanúsítottjuk is. Egy kiskunmajsai középkorú férfit hallgattak ki az ügyben, aki a szóban forgó terület bérlője. A férfi jászszentlászlói tanyáján 40 további bálát is találtak.

Eső esett a szemétre

A gyanúsított által használt ingatlanokon valószínűleg nem megfelelően tárolta a szemetet, hiszen a hangárban ugyan fedett helyen voltak a bálák, de más helyeken, így Jászszentlászlón gyakran fedetlenül, az esőnek kitéve állt a tömörített szemét. A gyanúsítottként kihallgatott férfi azt mondta a rendőröknek, hogy őt csak a szemét tárolására kérték fel.

Egy további településen, Marispusztán egyébként egy újabb személy, aki frissen került a nyomozók látókörébe, 83 bálát tárolt. Bornemisza Eleonóra azt is elmondta, hogy a vizsgálódás más településekre is hamarosan kiterjedhet - ám a nyomozás érdekében a részletekről többet nem tudhattunk meg. Az ügyet máris átvette a kiskunmajsai kapitányságtól a kiskunhalasi rendőrség, és immár szakértők bevonásával folynak a vizsgálatok.

A szakértők feladata az, hogy megállapítsák, milyen hulladékról van szó, és jelentett-e veszélyt a környezetre a szemétbálák említett módon történő tárolása.