Költséghatékony prüdéria

2002.01.29. 19:30
Nyolcezer dollárt költöttek két félmeztelen szobor "felöltöztetésére" az amerikai igazságügyi minisztériumban. A pornográfia ellen indított harcnak - szobrok eltakarásának - tévé-esztétikai okai vannak.
A félig fedetlen keblű, az igazság szellemét jelképező nőalak és a csipőjén lecsúszott togát viselő, az igazság fensőbbségét hirdető férfialak azután szúrt szemet a minisztérium tisztségviselőinek, hogy azok John Aschcroft igazságügy-miniszter egyik, a minisztériumi munka terrortámadások utáni átszervezéséről szóló beszéde során készült felvételek hátteréül szolgáltak.

Belső biztonság

"Nem tudta, hogy (a fotósok) ezt teszik" nyilatkozta az esetről a Reutersnek Barbara Comstock minisztériumi szóvivő. A szobrok eltakarása tévé-esztétikai okokból történt - ismertette meg az újságírókat egy új fogalommal Comstock.

A szobrokat először George W. Bush elnök november 20-i látogatása során takarták el függönyökkel, ezeket azonban csak bérelte a minisztérium. Mivel a meztelenség tartósan zavarta a minisztert költséghatékonyabb megoldást választottak: két - középen a minisztérium címerével díszített - függöny beszerzése mellett döntöttek, így a szobrok most már bármikor eltakarhatóak. "Belső biztonság" jellemezte a minisztérium egy volt alkalmazottja az intézkedést email-üzenetében a mostanában oly népszerű jelszóval.

Pornó

A puritán erkölcsöt hirdető ország történetében a szobrokról a legemlékezetesebb fénykép a nyolcvanas években jelent meg, amikor is az akkori igazságügy-miniszter, Edwin Meese a pornográfiát vizsgáló bizottság zárójelentését hozta nyilvánosságra a nőalak előtt állva.