Hasba szúrta magát a kapitányságon

2004.01.22. 15:20
Papírvágó ollóval szúrta hasba magát egy rablás miatt előállított férfi a Pécsi Rendőrkapitányságon. A férfit szerdán este kilenc óra körül állították elő a baranyai megyeszékhely rendőrségén rablás és súlyos testi sértés miatt.
A 30 éves pécsi férfi kihallgatása közben felkapott a nyomozó asztaláról egy papírvágó kést, és 5-6 alkalommal hasba szúrta magát. Mivel az irodai vágóeszközzel nem tudott komoly sérüléseket okozni magának, belefejelt egy üveges szekrénybe is, majd a kitört üvegdarabok egyikével a nyakát próbálta meg elvágni. A rendőrök azonnal mentőt hívtak, akik a férfit nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérülésekkel kórházba szállították.

A férfit azt követően állították elő, hogy szerda délután, egy pécsi áruházból hat darab esernyőt próbált ellopni. Amikor pedig az áruház biztonsági őrei felfedezték a lopást, és megpróbálták az elkövetőt feltartóztatni, a férfi rájuk támadt, sőt egyiküknek súlyos sérüléseket okozott.

A dulakodásban a rabló is nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Vele szemben a rendőrök - az őrszobai őrjöngés miatt - a rablás és a súlyos testi sértés mellett rongálás miatt is eljárást indítottak. A férfi még kórházban van, ezért egyelőre nem vették őrizetbe.