Öt rendőr egyszerre nem volt szolgálatban

2007.05.16. 09:02
Az ügyészség a közeljövőben bemutatja az egyenruhások által megerőszakolt lánynak azoknak a rendőröknek a fényképét, akik dolgoztak, akkor amikor Zsanettet meggyalázták. Az ügyészek arra jutottak, május 4-én nem volt szolgálatban egyszerre öt rendőr.

A rendőrség tájékoztatása szerint egyetlen szolgálati helyről sem volt öt rendőr egyszerre szolgálatban - erről a fővárosi főügyész beszélt szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában annak kapcsán, hogy egy 21 éves lány állítása szerint másfél hete rendőrruhába öltözött személyek megerőszakolták. Az esetről a sértett egy interjút adott, azóta viszont hallgat.

Presztizst csinálnak belőle

"Ha úgy tetszik presztízst csinálunk belőle, hogy a lehető leggyorsabban, ámde szakszerűen járjunk el" ebben az ügyben - fogalmazott Ihász Sándor fővárosi főügyész. Hozzátette: akkor fognak az ügyben bárkit is meggyanúsítani, ha az összes bizonyíték rendelkezésre áll, de ehhez a sértett állítása kevés.

videó: juj.hu

Mint mondta, jelenleg kollégái olyan nyomozati cselekményeket végeznek, amiből az elkövetők személye úgy beazonosítható, hogy az alkalmas legyen a sértett részére felismerésre, bemutatásra. A főügyész később arról beszélt, hogy a fényképről történő, illetve személyes felismertetésekre rövid időn belül sor kerülhet.

Ihász Sándor hangsúlyozta: a forró nyom nem veszett el ebben az ügyben, minden olyan tárgyi bizonyítási eszköz le van foglalva, amely később akár szakértői vizsgálat tárgya lehet. "Ne keltsünk pánikot, (...) ha valaki esetleg ebből azt vonná le, hogy Budapesten nem lehet biztonsággal mozogni (...) én ezt nem gondolom, azt gondolom, hogy ilyen ügy kirívóan nagyon ritkán fordul elő" - fogalmazott a fővárosi főügyész.

Az ügyvéd szerint rendőrök voltak

Tuza Péter, a sértett jogi képviselője ugyancsak a Nap-kelte szerdai adásában elmondta, hogy ügyfele Budapesten, a Múzeum körúton haladt, amikor megjelent mögötte egy rendőrautó. Az autóban ülők megállították a sértettet, igazoltatták, majd egy "vélt problémával megpróbálták rávenni arra, hogy pénzt adjon". Ezután közölték vele, felmerült vele szemben a gyanú, hogy alkoholt vagy kábítószert fogyasztott, ezért beviszik a kapitányságra. Ehelyett egy szűk, sötét mellékutcába vitték, ahol megtörtént az erőszak.

"Az eset összes körülményeit ismerve (...) azt gondolom, hogy azt lehet állítani, hogy nagyon valószínű, hogy ezek az emberek rendőrök voltak és nem álrendőrök" - fogalmazott Tuza Péter. Hozzátette: az elkövetők abban bíztak, hogy erre az ügyre sosem derül fény, a sértett nem tesz feljelentést.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn közölte, hogy erőszakos nemi közösülés gyanúja miatt indult nyomozás rendőrök ellen. A szóvivő akkor elmondta: "május 7-én valóban történt ilyen jellegű és tartalmú feljelentés, ezért erőszakos nemi közösülés gyanúja miatt nyomozás indult rendőrök ellen".

A rendőrség elítéli a történteket

A rendőrség teljes személyi állománya mélységesen elítéli a 2007. május 4-én hajnalban, a Múzeum körúton történt erőszakos cselekményt - tájékoztatta Garamvölgyi László az MTI-t szerdán. Az ORFK szóvivője közleményében azt írta: a rendőrség "minden eszközzel segíti az ügyészség nyomozati munkáját, még akkor is, ha esetlegesen nem álrendőrök a gyanúsítottak".

Garamvölgyi László közleményében kitért arra is, hogy az ORFK vezetése szakmai szempontok alapján már megvizsgálta az ügyet és hasonló esetek elkerülése, megelőzése érdekében rövidesen intézkedési tervet dolgoznak ki, valamint - szintén bűnmegelőzési célból - az állampolgárok részére javaslatokat, ajánlásokat fogalmaznak meg.