Pedofíliával gyanúsítanak egy szegedi férfit
A fajtalanságra, valamint annak eltűrésére kényszerített fiúk életkora a bűncselekmény elkövetésének idején 12-15 év között volt. A Délmagyarország értesülése szerint a fenti történet évekkel ezelőtt kezdődött. A jelenleg 16 éves P. P. és a gyanúsított J. Tamás szomszédok, családjaik is jóban voltak. P. P. kihallgatása során elmondta, J. 13 éves kora óta molesztálta őt. Fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy eltűrje, amint kielégíti. J. ezenkívül felvételeket is készített a meztelen P.-ről.
A rendőrség szerint P. azért csak évekkel később tett feljelentést, mert függött J.-től, aki ajándékokkal halmozta el: kerékpárt, számítógépet vett neki, sőt egy alkalommal kettesben Franciaországba utaztak - írja a Délmagyarország.
Köles Attila nem zárta ki, hogy a nyomozás során további sértettekhez is el fognak jutni. A gyanúsított beismerte tettét - mondta a főhadnagy.