Pokolgéppel fenyegetett a konyhás és a biztonsági őr

2004.06.10. 14:38
Csak vétségért vonható felelősségre a dunakeszi Auchan áruházban dolgozó konyhás és vagyonvédelmi alkalmazott, akik bombariadóval fenyegetőztek. A konyhás azzal indokolta tettét, hogy túl sok csirkemellet kellett volna feldolgoznia aznap.
Rendőrkézre került az a két fiatalember, akik két különböző alkalommal telefonon pokolgép elhelyezésével fenyegettek meg egy dunakeszi bevásárlóközpontot, és emiatt a nagyáruházat bombariadó miatt több órára ki kellett üríteni, közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Kovács László százados, a Dunakeszi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

Bombával fenyegetett

Az első esetben a tettes, S. Ádám 25 éves barcsi lakos tavaly májusban telefonált a rendőrség központi ügyeletére, azzal, hogy bombát helyezett el az Auchan áruházban. A rendőrök hosszas nyomozás után fogták el az elkövetőt, aki az áruház őrzését ellátó vagyonvédelmi cég egyik alkalmazottja volt.

Nem volt kedve dolgozni

A második hívás ez év május 18-án érkezett, amikor egy ismeretlen férfi hang szintén azzal fenyegetőzött, hogy bombát helyezett el az áruházban. A hangot a rendőrök tizenöt nap alatt azonosították, majd elfogták a tettest, L. M. Aladár 22 éves helybéli lakost, aki az áruház éttermében dolgozott. A fiatalember a bűncselekmény elkövetését elismerte, s tettét azzal indokolta, hogy aznap a konyhára túl sok adag olyan csirkemell érkezett, aminek a feldolgozását neki kellett volna elvégezni, s ettől szerette volna megkímélni magát.

A százados elmondta: mindkét esetben közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt kell majd bíróság elé állniuk a tetteseknek. A jelenlegi jogszabályok alapján csak vétségért vonhatják őket felelősségre, ami börtönbüntetés kiszabását csak kivételes esetben teszi lehetővé. Márpedig ilyen esetekben nagy rendőri erőknek kell kivonulniuk a helyszínre, ami tetemes költséggel, fáradsággal jár, s az áruház forgalomkiesése is milliós nagyságrendű.