Már 22 MSZP-s kapott fehér port
Először szólalt meg szerdán olyan szocialista politikusok, akik kaptak a párt képviselőinek küldözgetett fehér porból. Ismeretlen tettesek január óta már 22 MSZP-s politikusnak küldtek fehér porral teli borítékot. Az eddig vizsgált porok mind ártalmatlanok voltak, de a legutóbb érkezetteket még nem vizsgálták meg. Paizs József szigetvári és Páva Zoltán komlói polgármester az elsők, akik nyilatkoztak a levelek átvevői közül, a többieknek a nevét is titokban tartják.
Paizs azt mondta, hogy egy borítékot kapott, amiben a por mellett egy levél is volt. A szöveg összefüggéstelen betűkből állt, a végén pedig az "antrax" felirat rajzolódott ki. (Az antrax egy mérgező anyag, magyarul lépfene a neve.) Paizs poráról csak 72 óra múlva tudják megállapítani hogy micsoda, de lakásukat már fertőtlenítették.
Paizs levele hivatalos küldeménynek nézett ki, a feladó helyén a Közlekedésbiztonsági Felügyelet felirat szerepelt, és kézzel még iktatószámot is írtak rá.
Páva Zoltán is otthonában kapta meg a levelet. Gyanúsnak találta, hogy a feladó a Főpolgármesteri Hivatal, viszont bélyeg volt a borítékon. Páva tudta, hogy a hivatalok nem használnak bélyeget. "Az asztalra dobtam a levelet, melyből fehér por szállt fel. Ezután értesítettem a rendőrséget és a katasztrófavédelem szakembereit, akik a küldeményt a tisztiorvosi szolgálathoz vitték vizsgálatra" - mondta Páva.
Az MTI értesülései szerint Tasnádi Péter pécsi polgármester is kapott a poros küldeményből.
Mostanáig a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálta az ügyet. Azt már kiderítették, hogy a leveleket ugyanarról a helyről, Budapesten adták fel. Szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség vette át a nyomozást. Zaklatás és közveszéllyel való fenyegetés gyanúja miatt nyomoznak.