Disznóölő fegyvert próbálgatott
A tényállás szerint 2002. december 28-án az akkor 27 éves férfi családi házuk kertjében próbálgatta a patronnal és szeggel működő, disznóöléshez használatos fegyvert, majd azt autójának hátsó ülésére dobva elindult, hogy igénybe vegye egy prostituált szolgáltatásait.
Az örömlánnyal Pécs egyik elhagyatott helyén, autójában közösült. Az aktus után a lányt a disznóölő fegyverrel fejbe lőtte, majd egy zsineggel megfojtotta. A holttestet egy erdő szélére vitte, ott kitette és kidobálta a nő ruháit is.
A telefon buktatta le
Körmöczi József hazatérve átvizsgálta autóját, eltüntette a vérnyomokat. Eközben fedezte fel, hogy a sértett mobiltelefonja a kocsiban maradt, annak úgynevezett sim-kártyáját eldobta, a készüléket pedig elajándékozta. Ez buktatta le, mivel a rendőrök a telefon használata alapján eljutottak új tulajdonosához, majd a gyanúsítotthoz, akinek házában megtalálták a bűncselekménykor használt fegyvert, azon pedig az áldozat DNS-mintáját.
A gyilkos a cselekményt elismerte, de az eljárás során végig azzal védekezett, hogy a lányt nem fojtogatta, a disznóölő eszköz pedig véletlenül sült el. Mindezt az orvos- és fegyverszakértői vélemények kizárták.
Nem tudni, hogy mi motiválta
Makai Lajos tanácsvezető bíró az ítélethirdetéskor hangoztatta: a férfi egyértelműen szándékosan ölt, de a vizsgálatok során nem sikerült feltárni, mi motiválta tettének elkövetésében.
Körmöczi József szinte lemészárolta a kiszolgáltatott helyzetben lévő áldozatát, ezért korábban kiszabott büntetését indokolt volt súlyosbítani.