Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe a prostituáltat
A tényállás szerint 2002. december 28-án az akkor 27 éves férfi családi házuk kertjében próbálgatta a patronnal és szeggel működő, disznóöléshez használatos fegyvert, majd azt autójának hátsó ülésére dobva elindult, hogy igénybe vegye egy prostituált szolgáltatásait. Az örömlánnyal Pécs egyik elhagyatott helyén, autójában közösült. Az aktus után a lányt fojtogatta, végül a disznóölő fegyverrel fejbe lőtte. A holttestet egy erdő szélére vitte, ott kitette és kidobálta a nő ruháit is.
K. József hazatérve átvizsgálta autóját, eltüntette a vérnyomokat. Eközben fedezte fel, hogy a sértett mobiltelefonja a kocsiban maradt, annak úgynevezett sim-kártyáját eldobta, a készüléket pedig elajándékozta. Ez buktatta le, mivel a rendőrök a telefon használata alapján eljutottak új tulajdonosához, majd a gyanúsítotthoz, akinek házában megtalálták a bűncselekménykor használt fegyvert, azon pedig az áldozat DNS-mintáját.
A gyilkos a cselekményt elismerte, de az eljárás során végig azzal védekezett, hogy az eszköz véletlenül sült el. Ezt az orvos- és fegyverszakértői vélemények kizárták. A tanácsvezető bíró az ítélethirdetéskor hangoztatta: a 28 éves fiatalember egyértelműen szándékosan ölt, ugyanakkor nem tudni, mi motiválta tettének elkövetésében. Az elsőfokú tárgyalás végén az ügyész súlyosbításért, vádlott és védője a bűncselekmény minősítésének megváltoztatásáért fellebbezett.