A kiérkező rendőrök a kertben találtak rá a vérző betörőre. A 41 éves hajléktalan férfihez mentőt hívtak, mire azonban a segítség a helyszínre ért, a férfi belehalt sérüléseibe.
Emberöléssel gyanúsítják
Bár akár jogos önvédelem is lehetett, a rendőrség emberölés gyanújával kezdett nyomozást. A háztulajdonos mindenben együttműködik a hatóságokkal - nyilatkozta az Indexnek Lengyel György, a szolnoki kapitányság szóvivője.
Együttműködik
"Nem változtatta meg a helyszínt, nem akart elszökni" - mondta Lengyel. A gyanúsított ezért az ügyészség egyetértésével szabad lábon védekezhet.
A rendőrök a helyszínen a betörő baltáját is megtalálták, azt majd a vizsgálatok állapítják meg, hogy a fegyver honnan származik.
Amerikában más a helyzet
A magyar jog szerint önvédelemre valaki csak akkor jogosult, ha élete ténylegesen veszélyben forog. Más a helyzet az angolszász jogban: a tulajdonjogot kiemelten védő szabályok szerint az Egyesült Államokban már akkor is jogos a fegyverhasználat, ha valaki a tulajdonos engedélye nélkül követ el birtokháborítást. Nagy-Britanniában hétfőn engedtek szabadon egy farmert, aki halálosan megsebzett egy az otthonába betörő 16 éves fiút.