Sorozatgyilkos felbukkanásától tartanak Angliában
Attól tartanak a suffolki rendőrök, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait az ipswichi prostituáltak köreiben. A Guardian jelentése szerint eddig három gyanús, egymással összefüggést mutató gyilkosság nyomaira találtak rá a rendőrök.
A rendőrök vasárnap éjszaka bukkantak egy eddig azonosítatlan fiatal nő holttestére egy Ipswich közeli erdőben. Ezt megelőzően október végén és november közepén találtak meg két meggyilkolt prostituált meztelen holttestét a városban.
A rendőrök egyik esetben sem találtak közösülésre utaló nyomot.
Rettegés
A gyilkosságok híre hamar elterjedt a prostituáltak között. A Guardian jelentése szerint szombat éjszaka már érezni is lehetett a félelmet, hiszen a szokásos 15 lány helyett csak négyen dolgoztak. "Szerintünk a gyilkos újra lecsap. A lányok többsége annyira fél, hogy ki sem jtt dolgozni" - nyilatkozta a lapnak Debbie, aki szombaton is kiment az utcára. Pedig ezt már a rendőrség sem ajánlja.
Debbie-nek amúgy két gyanúsítottja is van. Mint mondta, az egyik meggyilkolt lánynak volt egy visszatérő ügyfele, aki impotens volt. Ennek ellenére a prostituált rá tudta beszélni, hogy hatezer fontos hitelt vegyen fel, amit a férfi aztán rá költött.
Debbie másik gyanúsítottja szintén nem szexuális szolgáltatásokat keresett a prostituáltaknál. "Azt mondja, hisz Istenben és mindig keresztény szövegeket nyomott a lányoknak. Szerintem bolond, akit ez izgatott fel" - mondta.
A gyilkosságok híre a Guardian beszámolója szerint szinte minden ipswichi nőt rettegéssel töltött el. "Kétszer is meggondolom, hogy éjszaka az utcára menjek" - nyilatkozta egyikük a lapnak.