Sörömpörkölt

2000.04.28. 14:07
Május elseje közeledtével, ami tudvalevőleg a virsli és sör ünnepe, nem árt tisztában lennünk azzal, milyen jót is teszünk egészségünknek egy-két korsó sörrel. A hollandok szerint a szívbetegségeket megakadályozandó nem árt néha-néha legurítani egy korsó sört. Hogy ez miért is jó, azt három hét kutatási eredményei igazolják.

Emeli a B6 vitamin szintjét a vérben
Vegyünk 111 embert, akik önként hajlandóak részt venni egy olyan kísérletsorozatban, amelyben inniuk kell. Jelentkezőket nem nehéz találni, talán csak a vizes szekció az, amelyik nem vonzotta különösebben a vállalkozókat. A feladat pedig rendkívül egyszerű volt, akár otthon is bátran kipróbálhatjuk. Három héten keresztül minden egyes vacsorához el kell fogyasztanunk egy pohár vörösbort, égetett szeszt, vagy egy pint sört. (A pint esetében pedig ne tévedjünk, mint tudjuk kevesebb fél liternél, de több három decinél, előbbitől rendkívül gyorsan ki kell mennünk, utóbbi pedig kevésnek bizonyul, Orwell György nyomán.)

A kutatási eredmények változatosak. A kísérlet először is megerősítette azt a korábban már bizonyított tényt, hogy a bor és az égetett szeszek emelik a B6 vitamin szintjét a vérben, de veszélyes aminosavak felszabadulását nem gátolják, ellentétben a sörrel. Mert a jó sör jön is, megy is, de mindenképpen marad utána valami fontos. Először is a sör B6 vitamint tartalmaz, ami ugye az emberi szervezet számára nem megvetendő dolog, másrészt viszont gátolja a veszélyesebb aminosavak termelődését, és felhalmozódását a szervezetben.

Mennyiség és nem minőség

A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg kocsmárosát, pincérét - mondják a tudósok, akik szerint a mértéktelen italozás azért ellenjavallt. Tehát ne rohanjunk rögtön a kocsmába egészségünk védelme érdekében. Mint mondták mértékkel, és tartózkodással.

Hajlandóak részt venni egy kísérletsorozatban, amelyben inniuk kell
A férfiak húgyhólyagrákjának esélyét csökkenti az ivás, ezt éppen brit kutatók bizonyították. És megállapításuk szerint minél több, annál jobb. A rendszeresen ,,átmosott" hólyagnak nem lesz baja. De nem kezdhetünk rögtön ujjongani, ugyanis a minőség ez esetben mindegy. És most nem arra kell gondolnunk, hogy jó a kannás bor, meg a házipálinka, mert gyakorlatilag mindegy mit iszunk ilyen szempontból. A legjobb a víz, olcsó, nem árt, csak használ.

A visszahúzó erő

Amerikában rámutattak a nemi betegségek és a sörfogyasztás közötti összefüggésre. Persze nem arról van szó, hogy a sörtől lehet valamit kapni, egyszerűen a részeg fiatalok nem éppen a szexuális óvatosságukról híresek. Ezért Atlantában most tervezik a sör forgalmi adójának felemelését 20 centtel minden hatdarabos kiszerelés esetében. Egyes helyeken, például Kaliforniában a sör árának emelése 30%-al csökkentette a tripperes megbetegedések számát a 15-19 éves korosztály között. A huszonéveseknél ez 24% volt.

A csontritkulás ellen

Kalciumban gazdag étrend, és naponta egy pohár bor segít megelőzni a csontritkulást. Brit tudósok felhívták a nők figyelmét arra, hogy napi kis mennyiségű alkohol jót tehet egészségüknek. Mint a tanulmányban leírták nem muszáj éppen bort inni, lehet az valami tömény is. A hangsúly az alkoholon van, habár a bor eléggé kulturált fogyasztást feltételez.

A szociológusok kimutatták, hogy a részeg fiatalok hajlamosabbak az óvszer elhagyására, az alkalmi szexuális kapcsolatokra, esetleg a csoportos szexre, ami mind potenciális veszélyforrás a nemibetegségek terjedése terén. Ezért az adóemelés, amellyel megfosztják az amerikai fiatalokat az egészséges életvitel lehetőségétől, ami pedig elidegeníthetetlen joguk. (Mint köztudott, ezek az amerikaiak mindig ilyesmire hivatkoznak, egyáltalán érthetetlen, hogy miért nincs náluk ingyen sör.)

Így sajnos szegény iszákosoknak megint nincs túl sok alapjuk a vedelésre, csak annyit tudtunk meg, amennyit eddig is tudtunk. Inni csak módjával, akkor nem árt, sőt használ is. A kavalkád pedig mámorító, hiszen gyakorlatilag mindennemű szeszes ital használ, csak el kell döntenünk, mit iszunk. Arra azért ügyeljünk, hogy ne kezdjük túl hamar a terápiát, a nagypapi pálinkáskenyeres módszere mégsem olyan jó, hiába marad tőle csendben a gyerek.