Angliában módosítják a kocsma-törvényt
További Bulvár cikkek
Angliában 1915-óta kizárólag 23 óráig tarthat nyitva bármely alkoholt árusító üzletre |
Angliában 1915-óta kizárólag 23 óráig tarthat nyitva bármely alkoholt árusító üzlet. Erre azért volt szükség, mert a hadigyárakban dolgozó munkások gyakran kialvatlanul, fáradtan, sőt másnaposan érkeztek munkahelyükre, ami rendkívül veszélyes volt. A törvény bevezetése után érvényben maradt, azzal az indoklással, hogy az a közbiztonságot erősíti. A törvény szerint ezen kívül a fiatalok kizárólag akkor léphetnek be egy pub-ba, ha betöltöték 18-ik életévüket, és csak akkor fogyaszthatnak alkoholt, ha elmúltak 21 évesek.
A jogszabály azonban már régóta kritika tárgya. A lakossági bejelentések csendháborításokról és garázdaságról éppen 23 óra után érkeznek, illetve a letartóztatások száma is éppen akkor a legmagasabb.
Az angol parlament már évtizedek óta tervezi a törvény módosítását, de eddig egyetlen kormány sem mert hozzányúlni. Úgy tűnik ez a feladat is az új kormányra vár. Igaz a törvény módosítása már 1998 óta esedékes, hiszen az utolsó törvényhozási viták akkor folytak róla, de csak most vették újra elő.
A javaslat szerint a különböző italmérések 24 órán keresztül nyitva tarthatnának |
A javaslat szerint a különböző italmérések 24 órán keresztül nyitva tarthatnának, és innentől a tulajdonosokra bíznák, hogy meddig tartanak nyitva. A törvény azért határt szab, miszerint a kocsmák maximum hajnali 3-ig tarthatnak nyitva.
A nyitva tartás mellett további engedményekre is hajlandó a kormány. Ha a javaslatot elfogadják, akkor az üzletek, illetve kocsmák vasárnap is nyitva tarthatnak, sőt felnőtt kíséretében akár 16-17 éves fiatalok is fogyaszthatnának alkoholt, igaz, hogy csak étkezés közben.
Bár a kormánynak nincsenek illúziói a garázdákkal kapcsolatban, de legalább nem egy időpontban riasztják a rendőrséget a város legkülönbözőbb pontjaira. Az angol sörfőző-lobbi is várja a korlátlan nyitva tartás bevezetését, mert szerintük ez segíthet fellendíteni a mostanában kissé veszteséges ipart.
| |
|