Felvétel közben lopta el a térfigyelőt
Vakmerő újévi tolvajt keres a III. kerületi rendőrség, a rendőrségi közlemény szerint az egyelőre ismeretlen tettes ellen lopás miatt indult eljárás. A keresett férfi még január elsején, másfél órával az éjféli visszaszámlálás után zsákmányolt egy térfigyelő kamerát a Bécsi út egyik épületéről.
Fotó: BRFK
A szerkezet értéke, illetve a rongálással okozott kár 135 ezer forint. A bűncselekményre úgy derült fény, hogy a kamerarendszert felügyelő rendszergazda észrevette, hogy az egyik kültéri kamera nem ad képet, mondta el az Indexnek a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtósa. Az épület körbejárásakor már egyértelművé vált, hogy a szerkezetet valaki leszerelte és ellopta. A központba visszatérve, a felvételek átnézve kiderült, hogy a kamera nagy valószínűséggel képet készített a feltételezett elkövetőről.
A csaknem három hónapja történt különös lopás elkövetője valamiért nem számított arra, hogy a szerkezet még "utolsó erejével" rögzít róla néhány használható képet, így anélkül látott hozzá a kamera eltávolításának, hogy arcát eltakarta volna. A lakosság segítségét kérő rendőrség most az éjszakai portré közzétételével próbálja megtalálni az eddig sikerrel elrejtőző tettest.
A III. kerületi rendőrkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyéről, illetve a bűncselekményről érdemleges információval rendelkezik, hívja a "Telefontanú" zöld számát, vagy központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.