Angelika
-4 °C
3 °C

A polgármester a leányfalui tűz áldozata

2006.12.30. 14:45
A település polgármestere, Várady-Szabó Mihály halt meg a szombat reggeli leányfalui tűzben. A hírt a katasztrófavédelem megerősítette. Azt még nem tudni, miért lobbant lángra a családi ház tetőtere. Várady-Szabó Mihály október elseje óta vezette a települést, azt megelőzően képviselő volt a helyi testületben.

Leányfalu polgármestere halt meg szombaton reggel, amikor a Pest megyei település egyik házában tűz ütött ki – közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A három szintes családi ház tetőterében kora reggel csaptak fel a lángok eddig még ismeretlen okok miatt.

Ketten voltak a házban

A Pest megyei település egyik családi házában történt balesethez szentendrei és budapesti tűzoltók is kivonultak – mondta Dobson Tibor. A tűz terjedését ugyan sikerült a szakembereknek megfékezni, ám a lángoló épületből kihozott két személy egyike, Várady-Szabó Mihály nem sokkal később belehalt sérüléseibe (a másikat még ápolják).

Várady-Szabó Mihályt idén október elsején választották polgármesterré. A négy jelölt közül az 1380 érvényes szavazatból 423-at kapott, 55-tel többet, mint a második helyen végzett Szilágyi Balázs. Polgármesterré választása előtt Várady-Szabó 16 éven át önkormányzati képviselő volt, legutóbb, 2002-ben 419 szavazattal került be a testületbe.

Együttérző miniszter

Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter és Ujhelyi István államtitkár mély megrendüléssel értesült a lakástűzről, melyben életét vesztette Várady-Szabó Mihály – írta a szaktárca közleményében. A tárca vezetője és államtitkára őszinte együttérzéssel osztozik a hozzátartozók és Leányfalu polgárainak gyászában.