Itthon került a csempészekhez az eladásra kínált urán

2007.11.29. 17:51
Nagy valószínűséggel valamelyik nemzetközi terrorcsoportnak kínálták volna eladásra azt a csaknem fél kilogramm uránport, amit szerdán foglaltak le az ukrán-magyar-szlovák határ közelében, a szlovák oldalon. A csempészet körülményei még meglehetősen homályosak, annyi látszik bizonyosnak, hogy Magyarországon jutottak hozzá a radioaktív porhoz.

A szlovák és a magyar rendőrség közös akciójában szerdán őrizetbe vettek három férfit, akik hasadóanyagot akartak eladni Szlovákiában. Orosz István alezredes, a Nemzeti Nyomozóiroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának nyomozója az Indexnek elmondta, hogy egy 51 éves ukrajnai magyart, egy 49 éves, magyar vízummal rendelkező ukránt és egy 40 éves, Magyarországon élő ukránt fogtak el tegnap.

Három csempész Ukrajnából

A szlovák és a magyar rendőrök körülbelül másfél hónapja figyelték a triót, miután a szlovák hatóságokhoz olyan információk jutottak el, hogy radioaktív anyaggal akarnak kereskedni. A szemmel tartott férfiak közül ketten szerdán léptek Magyarországra Ukrajnából, harmadik társuk a magyar-szlovák határ közelében csatlakozott hozzájuk.

Két csomagot találtak a szlovák rendőrök a csempészeknél
(A fotókat a szlovák rendőrség készítette)

Az Ukrajnából belépő férfiakat alapos ellenőrzésnek vetették alá a határon, de nem találtak náluk semmiféle sugárzó anyagot.

Lácacséke és Perbenyik közt

A három férfi még szerdán át akart jutni Szlovákiába, de ezúttal már nem közúti határátkelőt választottak: Záhonytól tíz kilométerre nyugatra, a Lácacséke és a szlovákiai Perbenyik (Pribenik) közti határátkelőn gyalog próbáltak átjutni.

A hármas határ közelében akarták lebonyolítani az adásvételt
(Térkép: lazarus.elte.hu/moterkep)

A csempészek nem együtt mozogtak. Kettőjüket Szlovákiában kapcsolták le, a harmadikat még magyar területen fogták el. A Szlovákiában elfogott két férfinél a rendőrök két csomagot találtak: egy ólomköpenybe tekert vastag falú, lecsavarozott hengert és egy ólomhengerbe helyezett kisebb befőttesüveget. (A rendőrök megfelelő védőfelszerelésben kezelték a lefoglalt anyagot, a lakosság egészsége nem forgott veszélyben az akció során, mondta ezzel kapcsolatban Orosz István alezredes.)

Fél kilogramm hasadóanyag

A csomagokban összesen 481,4 gramm dúsított urán volt (az első hírek még egy kilogramm körüli mennyiségről szóltak). Azt, hogy milyen mértékben dúsított anyagról van szó, szakértői vizsgálat állapítja majd meg később, mondta Orosz István kérdésünkre. Egyelőre még azt sem tudni, hogy urán-oxidról, vagy valamilyen más vegyületről van-e szó. Annyi bizonyos, hogy a por 235-ös és 238-as izotópszámú uránt tartalmaz. (Az atomerőművekhez és atomfegyverekhez a 235-ös uránt használják, atomfegyverhez legalább 85 százalékosra kell dúsítani a keverékben a 235-ös izotóp arányát.)

Befőttesüveg és a védőburkolat

A rendőrök szerint a lefoglalt anyag ebben a formában leginkább úgynevezett "piszkos bombák" előállítására alkalmas. Ezek nem atomfegyverek, de hagyományos robbanószerrel felrobbantva súlyos radioaktív szennyezést lehet velük okozni nagy területen, komoly pánikot keltve a lakosságban.

Magyarországon juthattak az uránhoz

Ólomköpeny és fémcső

A három férfit már kihallgatták a rendőrök, azonban vallomásaik tartalmáról egyelőre folyamatban lévő nyomozás érdekeire tekintettel semmilyen részletet nem közölnek. Így egyelőre nem tudni, hogy kitől szerezték, és kinek próbálták eladni a csaknem fél kilogramm veszélyes anyagot. Az sem világos még, hogy honnan származik a sugárzó áru, bár a közkeletű feltételezések szerint feltehetőleg Oroszországból származhat a hasadóanyag.

Jelenleg egy dolog látszik biztosnak: az, hogy vélhetően Magyarországon került a csempészekhez az urán.

A jelenlegi állás szerint tehát három ország érintett az ügyben: Magyarország, Szlovákia és Ukrajna. Három gyanúsított van egyelőre, ketten Szlovákiában, társuk Magyarországon ül őrizetben, előzetes letartóztatásukról feltehetően hamarosan döntenek.

Fél kilogramm hasadóanyag

"Nem engedhettük, hogy olyan fázisba jusson az ügy, hogy a vevőhöz kerüljön a radioaktív anyag. Ezért nem ismerjük még minden szereplőjét a történetnek" - mondta Orosz István kérdésünkre, hogy ki kínálhatott egymillió dollárt (vagyis 680 ezer eurót, körülbelül 174 millió forintot) a nemzetközi terrorizmusra jellemző csempészáruért.

Az összecsavarozott fémcső

"Nem volt még hasonló eset a magyar rendőrség praxisában. Foglaltunk már le külföldiektől radioaktív anyag tárolására alkalmas tégelyeket többször is, de egyszer sem volt bennük hasadóanyag" - tette hozzá az alezredes.

Az eset nagy visszhangot váltott ki a nemzetközi sajtóban is, az összes nagy hírportál, televízió, hírügynökség beszámolt a magyar vonatkozású bűncselekményről, a nemzetközi terrorizmus elleni harc, az iráni atomprogram miatti diplomáciai feszültségek légkörében nagy figyelem fordul a Záhony közelében elfogott uráncsempészek felé.