Internetért verekedtek a menekültek
Két nagyobb verekedés is történt szerdán a debreceni menekülttáborban. A konfliktus azzal kezdődött, hogy a támadók szerint egy csoport túl hosszú időre foglalta le az internet-szobát. Dél körül ezért afgánok és szomáliaiak estek egymásnak, léceket, kést és alumínium ablakpárkányból készített kardot is használtak. A rendőrök összesen 7 külföldit állítottak elő csoportos garázdaság, egy szomáliai nőt pedig hivatalos személy elleni erőszak miatt, mivel ő rátámadt az egyik rendőrre.
Két óra múlva újabb verekedés tört ki. Ekkor szintén célponttá vált az egyik rendőr, akit egy iraki rúgott meg. Őt is hivatalos személy elleni erőszak miatt állították elő, egy libanoni és egy palesztin férfit pedig garázdaság miatt.
Összesen 13-an kerültek a debreceni Kenézy Gyula Kórházba a táborból. Ketten közülük súlyosan megsérültek: az egyik embernek a csuklója, a másiknak pedig az orrcsontja tört el. A többiek könnyebb sérüléseket szenvedtek. A sérültek között szomáliai, palesztin, libanoni és afgán állampolgárok vannak, illetve egy kurd nemzetiségű iraki, számolt be a haon.hu.