Veszekedés után fákat döntött autójával

2006.10.09. 18:53
Három fát döntött ki, majd kigyulladt az autója egy osztrák férfinek, aki családi veszekedés után hajtott le szándékosan az útról.

Egy kiadós családi perpatvar után kitette feleségét és három gyereküket a kocsiból, majd több fának is nekihajtott vasárnap egy 28 éves férfi Felső-Ausztriában míg végül kigyulladt a kocsi.

Vitájuk elején a férj megfenyegette és fizikailag bántalmazta vele egyidős nejét. Az asszony erre azt kérte, hogy szüleinél beszéljék ki magukat. Úton a szülőkhöz azonban ismét fellángolt köztük a vita. A kocsi hátsó ülésén foglalt helyet három - 5 és 12 év közötti - gyerekük.

Amikor Wartberg an der Krems-hez érkeztek, a férfi hirtelen fékezett és felszólította az asszonyt, valamint a gyerekeket, hogy szálljanak ki. Az asszony erre megállított egy szembe jövő autót és segítséget kért, mert félt a férjétől. A rabiátus férfi ekkor elindult kocsijával, nekiment egy fának, majd tovább száguldott. Körülbelül 500 méter megtétele után lehajtott egy lejtőn és - minden jel szerint szándékosan - egymás után nekihajtott három fának, míg autója kigyulladt.

Egy éppen arra elhajtó 21 éves fiatalember kimenekítette a sérült férfit az égő kocsiból, amelynek roncsait a helyszínre érkezett 40 tűzoltónak sikerült eloltania. A férfit Kirchdorf kórházába szállították.

Veszélyeztetés miatt feljelentést tettek ellene, de szabad lábon védekezhet.