Endre, Elek
16 °C
28 °C

Halálra vonszolhatják a nyugdíjasokat

2007.08.21. 18:21
A szolnoki helyi járat kerekei alá került egy nyugdíjas, mert a busz leszállás közben odacsukta a kezét, és vonszolni kezdte. Az ajtóban volt, direkt az ilyen esetek megelőzésére kifejlesztett vésznyitó, de nem lépett működésbe. A februárban történt baleset vizsgálatakor kiderült, ezért a hibáért nem vonható felelősségre senki.

Augusztus elején kétszáz métert vonszolt egy idős nőt a fővárosban a 14-es villamos, mert az ajtóba akadt a táskája. A közel 90 éves utas meghalt, mert a vezető nemcsak az ajtón logó nőt, hanem a vészcsengőt sem vette észre, mert rádiót hallgatott. Egyik olvasónk is hasonló, bár szerencsésebb kimenetelű esetet látott a 2V villamospótlón augusztus 17-n reggel. A kiabálás miatt ott a csajozásba merült buszvezető még épp időben eszmélt, hogy az ajtók között fogva tart az egy nyugdíjas korú asszonyt.

A kezénél fogva

Szolnokon februárban egy 72 éves utasnak viszont nem volt szerencséje, mire észrevették, már olyan súlyos sérülésket szenvedett, amelyekbe hamarosan belehalt. A helyi Volán 24/A járatának ajtaja még leszállás közben záródott össze a férfi kezén, majd vonszolni kezdte. A sofőr még a megállóból való kiállás közben meglátta a jármű oldalán lógó utast, de mire megállt, a nyugdíjas férfi teste a kerekek alá került.

A MAN gyártmányú busz fel volt szerelve biztonsági vésznyitó, az ajtónak elvileg automatikusan újra kellett volna nyílnia, miután érzékelte, hogy valami az ajtószárnyak közé ékelődött.

Akkor sem kell, ha van

Az ügyben a múlt hétvégén volt iratismertetés. Az áldozat fia, Nagy Gábor az Indexnek azt mondta, megdöbbent, amikor kiderült, hogy a vizsgálat során csak a sofőrt gyanúsítják figyelmetlenséggel, azt, hogy miért nem jelzett, és miért nem lépett működésbe az érzékelő, senkitől sem kérték számon.

A szakértői jelentés szerint a magyar törvények ugyanis nem írják elő az ajtóba épített balesetmegelőző eszköz használatát, még ha a külföldi gyártású járműveken az alapfelszerelések közé tartozik is. Kötelezettség hiányában a vésznyitó működését az évenkénti kötelező műszaki vizsgán sem ellenőrzik.

Négyből kettő

A vizsgálatot végző szolnoki rendőr az Indexnek elmondta, hogy a buszon 4-ből kettő érzékelő elvileg működőképes volt. Az egyik éppen azon az ajtón, amelyiknél a baleset történt. A nyomozó maga is kipróbálta, és saját kezére záratta az ajtó, ami azonban ekkor sem nyílt ki, ami azt bizonyítja, hogy a nyomásérzékelő nem megfelelően volt beállítva. A vésznyitó meghibásodásáért azonban sem a Volán társaság, sem a területi közlekedés felügyelet nem vonható felelősségre, mert a magyar törvények nem sorolják a tömegközlekedés balesetvédelmi eszközei közé a vésznyitót.