Siófokon volt a legerősebb az orkán

2007.01.19. 06:36
Hajnalban Siófok környékén mérték a legerősebb széllökést. A vihar délutánig, estig átvonul az ország fölött, záporok zivatarok várhatóak. A tűzoltók éjszaka csaknem négyszázszor vonultak ki különböző káresetekhez, a szél kéményeket döntött ki, és leszakította egy mozi száz négyzetméteres lemeztetejét. Több vasútvonalon buszok szállítják az utasokat.

Siófok környékén mérték péntek hajnalban a legerősebb széllökést, amelynek sebessége elérte a 108 kilométer/órát, közölte az Országos Meteorológiai Intézet ügyeletese. A repülésmeteorológiai és vészjelző osztály ügyeletes előrejelzője elmondta, hogy a hidegfront jelenleg nagyjából az ország közepénél tart, tehát vonul át északról déli irányba. A hidegfront mögött a szél északnyugatira fordul, és még reggel is 70-80 kilométer/órás széllökések lesznek.

A csütörtöki előrejelzések még 100-120 km/órás széllökéseket jósoltak, de végül a szél legyengülve érte el Magyarországot. Európában legalább huszonnyolc halálos áldozatot követelt a szélvihar, tizen Nagy-Britanniában, két ember Franciaországban, egy Belgiumban, öten Hollandiában, heten Németországban és hárman Csehországban haltak meg.
További részletek az Európában pusztító szélviharról >>>


Nézzen képeket Nyugat-Európáról

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök este kiadott előrejelzése szerint várhatóan péntek kora hajnalban, kora reggel a viharciklon intenzív hidegfrontja néhány óra leforgása alatt átvonul az országon, a hidegfront mentén záporok, zivatarok is kialakulhatnak, néhol jégeső, jégdara kíséretében.

A front mögött a délutáni órákig - a délnyugati országrész kivételével - többfelé a legerősebb széllökések sebessége időnként a 90-105 kilométer/órát is elérheti. Nagyobb valószínűséggel az ország keleti, északkeleti részén helyenként zápor, vagy esetleges zivatar környezetében átmenetileg 105-110 km/óra széllökések is kialakulhatnak.

Az utóbbi időben több a tűzeset

Péntek hajnali négy óráig csaknem négyszáz alkalommal vonultak ki a tűzoltók országszerte, elsősorban a vihar miatt. Személyi sérülés sehol nem történt, közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője péntek hajnalban. Elmondta, hogy a beavatkozások fele tűzeset, a másik fele pedig műszaki mentés volt.


A vihar leszakította a nagykőrösi mozi 140 négyzetméteres lemezborítását

A már csütörtökön felerősödött szél, valamint a szárazság miatt az átlagosnál több tűzeset történt az éjjel. A tűzesetek elszaporodása azonban már gyakorlatilag az utóbbi egy-másfél hétre jellemző volt.

A műszaki mentések főleg csütörtök este 11 óra, éjfél után indultak be és jelenleg is tartanak. Jellemző káresetek a fakidőlések, a fák helyenként felsővezetékre vagy utakra zuhantak. A vihar miatt kémények dőltek le, megrongálódtak tetőszerkezetek, amelyeket rögzíteni kellett.

Elszállt egy ponyvagarázs

A legtöbb káreset a fővárosban, Pest, Somogy és Tolna megyében történt.Budapesten az Ürömi úton a szél felkapott egy vázas ponyvagarázst, amelyet aztán a tűzoltók vittek vissza és rögzítettek. A Pest megyei Nagykőrösön a szél leszakította a régi mozi nagyjából száz négyzetméteres lemeztetejét.

A Bács-Kiskun megyei Kunszálláson hajnali fél három körül az Aranyhegyi csárda mögött fólia alatt tárolt, több tonna napraforgó gyulladt meg, itt a kárelhárítás és tűzoltás még folyik. A tűz veszélyeztetett egy közelben lévő, használaton kívüli benzinkutat és tanyaépületet.

Tolna megyében, Szekszárdon a szél kiszakította a villámhárítót egy négyemeletes lakóház tetejéből. Zalaegerszegen ledőlt a pékség kéménye és megrongálta a tetőt. Szintén Zala megyében, Keszthelyen átszakította az elektromos vezetéket és az útra dőlt egy fa, amelynek nekiment egy autó, de senki nem sérült meg. Fakidőlés miatt állt a forgalom 30 percig Keszthely Balatonszentgyörgy között.

Leszakadt felsővezetékek miatt késnek a vonatok

A MÁV péntek hajnalban 5 óra 35 perckor megszüntette a viharos erejű szél miatt bevezetett 60 kilométer/órás sebességkorlátozást a Dunántúlon, közölte Both Ferenc, a MÁV-Inform sajtóügyeletese pénteken. A reggeli vonatok menetrend szerint elindultak, bár néhány vonalon még voltak fennakadások.


A viharban több száz mosógép égett le egy tehervonaton Bács-Kiskun megyében

A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonalon Kunszentmiklós, Tass és Szabadszállás között autóbuszok vitték az utasokat, mert Bösztör és Szabadszállás között leszakadt a felsővezeték. A Budapest-Pécs vonalon Vásárosdombó és Sásd között is felsővezetékes problémák miatt voltak fennakadások a vasúti közlekedésben. Dél körül országszerte helyreállt a rend, a vonatok ismét a megszokott menetrend szerint közlekednek.