Zsanett-ügy: súlyosbították a rendőrök büntetését
További Bulvár cikkek
Megváltoztatta az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa a Zsanett-ügyben korábban meggyanúsított öt rendőr ügyében; a bíróság az első fokkal szemben bűnösnek mondta ki az első-, másod- és harmadrendű vádlottat hivatali visszaélés vádjában és súlyosította mind az öt rendőr büntetését.
Az ítélőtábla katonai tanácsa elfogadta az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság katonai tanácsa által megállapított történeti tényállást. E szerint a három zászlós és a két őrmester 2007. május 4-re virradóra engedély nélkül hagyta el a fővárosi, VIII. kerületi járőrkörzetét, amikor a XIII. kerületbe hazakísérték az intézkedés alá vont, de okmányokkal nem rendelkező E. Zsanettet.
Az első fokon eljáró bíróság az öt vádlottat tavaly márciusban csak szolgálatban elkövetett kötelességszegésben mondta ki bűnösnek, ezért az elsőrendű vádlottat 150 ezer, a másodrendűt 120 ezer, a harmadrendűt 105 ezer forint megfizetésére kötelezte, a negyed- és ötödrendűt pedig megrovásban részesítette. Az első-, másod- és harmadrendű vádlottat a hivatali visszaélés vádja alól felmentette.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész, a vádlottak és a védők egyaránt fellebbeztek.
A másodfokon eljáró katonai tanács a szerdán tartott tárgyalás alapján úgy ítélte meg, helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a vádlottak engedély nélkül hagyták el a VIII. kerületet. Az indoklás szerint kétségtelen, hogy ha kért is engedélyt az elsőrendű vádlott a kerület elhagyására, engedélyt, visszajelzést nem kapott, engedély nélkül pedig nem hagyhatták volna el a kerületet.
A tanács szerint sem a rendőrségi törvény, sem a szolgálati szabályzat nem ismer olyat, hogy valakit a lakására állítsanak elő, így ezt a rendőrök sem alkalmazhatták volna. A másodfokú bíróság szerint az első-, másod- és harmadrendű vádlott visszaélt hivatali helyzetével, amikor a körzetükön kívül, elöljárói engedély nélkül intézkedtek, figyelmeztették a lányt, hogy hordja magával az iratait.
A bíróság megítélése szerint jogtalan előnyt biztosítottak a lánynak, amikor nem jelentették fel azért, mert okmányok nélkül vezetett; a vádlottak ugyanis aznap más szabálysértőkkel szemben nem így jártak el, minden szabálysértővel szemben feljelentést tettek.
A katonai tanács ezért bűnösnek mondta ki a három rendőrt a társtettesként elkövetett hivatali visszaélésben. Azonban a Legfelsőbb Bíróság 1994 óta töretlen gyakorlata, hogy ha ugyanaz a vádlott elköveti a hivatali visszaélés bűntettét és a szolgálatban kötelességszegés vétségét, akkor csak a hivatali visszaélést állapítják meg.
Az első-, másod- és harmadrendű vádlott ezért csak a hivatali visszaélés miatt kapott pénzbüntetést: az elsőrendű vádlottat 200 ezer forint, a másodrendűt 160 ezer forint, a harmadrendűt 150 ezer forint megfizetésére ítélték. Mindezeken túl az első- és másodrendű vádlottal szemben az ítélőtábla katonai mellékbüntetést is kiszabott: egy-egy évvel megnövelte a soron következő rendfokozatba átsorolásuk várakozási idejét.
A másodfokon eljáró tanács szerint túl enyhe volt az elsőfokú bíróság, amikor a szolgálatban kötelességszegés miatt megrovásban részesítette negyed- és ötödrendű vádlottat. Ezért a másodfokú bíróság velük szemben 72-72 ezer forint pénzbüntetést szabott ki.
Mivel az ő bűnösségüket érintően nem változtatta meg az elsőfokú ítéletet az ítélőtábla, az ítélet rájuk vonatkozó része jogerős. Az első-, másod- és harmadrendű vádlott ítélete azonban nem jogerős, mivel az elsőfokú bíróság szerint nem voltak bűnösek hivatali visszaélésben, a másodfokú bíróság szerint viszont igen. A vádlottak és védőik fellebbezése nyomán az ügyük a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik.
Az öt rendőr és E. Zsanett ügye azt követően kapott nyilvánosságot, hogy az akkor 21 éves lány azt állította: az őt igazoltató rendőrök egy sötét mellékutcába vitték, ketten erőszakot követtek el rajta a másik három rendőr jelenlétében. Az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást indított, ám azt részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában megszüntették. A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben hamis vád miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított. A rendőrökkel szemben E. Zsanett jogi képviselője ezt követően pótmagánváddal élt. A pótmagánvádas eljárás márciusban folytatódik a Fővárosi Bíróságon.
A Rendészeti Biztonsági Szolgálat öt munkatársát a történtek miatt felfüggesztették beosztásukból, őket tavaly január közepén helyezték vissza a jogutód Készenléti Rendőrséghez.
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász
A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.
február 8., 10:08
- FOMO
Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen
Az énekesnő csalódott a barátnőjében, aki szerinte kihasználná.
február 8., 09:59
- Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl
Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.
február 8., 08:06
- Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
- Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.
február 8., 09:32
- Külföld
Az Europol figyelmeztet: fel kell készülni a kvantumszámítógépek jelentette biztonsági kockázatokra
Sürgető felhívást tettek közzé.
február 8., 08:14
- Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat
A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.
február 8., 09:40
- Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump
A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.
február 8., 10:19
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya
Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.
február 8., 06:09
- FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának
Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.
február 8., 10:20
- Futball
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet
Az új sztár neve Jhon Duran.
február 8., 07:35
- Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.
február 8., 07:24
- Futball
Magyar orgánumok is bedőltek a sporttörténelem legvaskosabb kamu hírének
Messi fia 11 gólt rúgott, Ronaldóé 10-et? Fake news a javából!
február 8., 06:03
- FOMO
Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört
100 éve született Jack Lemmon, Hollywood fénykorának egyik nagy nevettetője, aki a komoly szerepekben is csillogott.
február 8., 06:02
- Futball
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!
Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.
február 8., 07:03
- Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról
Azt is megindokolták, miért döntöttek így.
február 8., 07:03
- Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben
Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.
február 8., 06:15
- FOMO
Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében
Több tucatnyi szexuális visszaélés miatt életfogytiglan várhat a rapperre.
február 8., 06:30
- Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak
Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.
február 8., 07:10
- 120 yard
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka
Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.
február 8., 06:21
- Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat
Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.
február 8., 06:13
- Futball
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat
Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.
február 8., 06:22
- Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne
A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.
február 8., 09:34
- Külföld
Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban
Ez volt idén a negyedik az országban.
február 8., 06:45