További FOMO cikkek
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
- Jövedelmező üzletté vált, ha valaki hasonlít Jézusra
A két fiatal lány sikeresen megrengette a New York-i könyvkiadás sziklakeménységű intézményét szülővárosából, a 4300 mérföldnyire levő angol Brightonból. A figyelmet egy, a New York Timesban megjelent sztori irányította rájuk és az A Life of Literature-re, amely több mint négymillió like-ot kapott. Ebben Mireille Lee arról beszélt, hogy egyszerű a küldetése: azt szeretné, ha mások is annyi élvezetet nyernének az olvasásból, mint ő.
A pandémia katasztrófaként érte azokat a könyvkiadókat, amelyek még mindig téglából és cementből épült könyváruházakban árusítanak, amelyeket most be kellett zárni, miközben az online eladások az egekbe szöktek.
Mireille is a világjárvány idején fedezte fel magának újra az olvasást, majd a húgát is arra kezdte biztatni, hogy vegyen kézbe könyvet. Elodie-t inkább a számítógépes játékok érdekelték, az olvasás magától eszébe sem jutott, ám ez nem tántorította el Mireille-t. Sikerült rávennie, hogy kezdjen el olvasni, amit hatalmas sikernek könyvelt el.
A nővérek Anglia déli partjainál nőttek fel, ahol anyjuk, Lily, és apjuk, Jon mindenben támogatta őket. A TikTokot hamar felfedezték maguknak, és éveken át csinálták a videóikat, de a fordulatot az hozta el, amikor idén év elején Mireille felfedezte a könyvekre szakosodott BookTokot, ahol több milliárdszor megnézett videók kapnak helyet. Ezek a videók nagyjából arról szólnak, hogy
ITT EZ A KÖNYV, AMIT EL KELL OLVASNOTOK, MERT ZSENIÁLIS.
Az ajánlók többsége azonban felnőtt volt, és tizennyolc éven felülieknek szóló könyveket ajánlottak, így Elodie egyetlen olyat sem talált közöttük, amit szívesen elolvasott volna.
A testvérpár talált tehát egy piaci rést, amelyben a kortársaikhoz beszélhettek közvetlenül, és az eredmény nagyon bátorító volt. Az egyik videójukat, amelyben a We Were Liars című könyvet ajánlották,
több mint 5,5 millióan látták,
és megdobta egy olyan könyv eladását, amelyet hat évvel korábban adtak ki, kiérdemelve ezzel a szerzője, E. Lockhart köszönetét.
Nem nehéz megérteni, mi olyan vonzó az @ALifeofLiterature-ben. A lányok megpróbálják a könyveket másként láttatni, mint papír és betűk, mert valljuk be, úgy nagyon hasonlít az iskolára. Ehelyett igyekeznek a könyveket vizuálisan, online, képekben, a fantázia segítségével bemutatni, így az emberek mindjárt kapcsolódni tudnak hozzájuk. Érzik a zene ütemét, látják a fotókat, és azt gondolják, ezt most azonnal el kell olvasnom.
A lányok szeretnék népszerűvé tenni az olvasást, amit ma még a fura könyvmolyokhoz kötünk, ezért frusztráló tud lenni. Ők viszont nem fura könyvmolyok, hanem nagyon is menők.