Giannit is elvarázsolta a Liliomkert hangulata
A Liliomkert 2007 óta várja a piacozókat, a hely pedig mára valóban legendás lett. Olyannyira kedvelik a vásárlók, hogy a hétvégi napokon alig lehet parkolóhelyet találni. Helyben termelt zöldségek, házi tyúktojás, friss, kemencés kenyerek, sajtok és mangalicatermékek sorakoznak a pultokon – itt aztán tényleg van minden, amire egy kézműves piacon vágyhat az ember.
Valódi unikum és igazán különleges helyszín: a legjobbat tudja nyújtani a Balaton környéki termelők kézműves készítményeiből
– mondta a Best of Balaton kurátora, Gianni Annoni. „Elvarázsolt az igazi piaci hangulat. Hogy még alkudozni is lehet. Vettem is füstölt fürjtojást, mézet és lekvárokat. Mindig édeset reggelizem, ezért a lekvár fontos alapanyag számomra.”
„Egy dísznövény-kereskedésem volt ebben a kertben, ahonnan nézegetve fájó szívvel konstatáltam, hogy ez a táj bizony nem él. Fájt, hogy nincsenek konyhakertek, sőt egyáltalán nincsenek kertek, csak szántóföldek vannak, és kevés az ember a falvakban” – emlékezett vissza a kezdetekre Harmathy Ildikó, aki már akkor úgy gondolta, hogy sokkal többre lenne hivatott ez a táj. Azt mondja, sokszor látott a környéken egy lányt, aki saját készítésű kecskesajtot próbált eladni a turistáknak. Innen jött az ötletet, hogy milyen isteni helye lenne itt egy piacnak, az akácfák alatt.
„Ez volt 2005-ben. Először a gyerekeimnek mondtam, akik jól lehülyéztek, innen lehetett tudni, hogy jó nyomon vagyok” – folytatta, hozzátéve:
2007. június 15-re hoztam össze az első piacot.
A Liliomkertben a legnagyobb hangsúly az élelmiszereken van, amelyeket a termelők kivétel nélkül maguk készítenek, de ez ugyanúgy vonatkozik a kézműves portékákra is. Az árusok fontosnak tartják, hogy személyes kapcsolatba kerüljenek a vásárlókkal, akik közül nagyon sok a visszajáró vendég. Az embereket a termékek mellett a hely hangulata is vonzza, amihez sokat hozzátesz a rengeteg fa és dísznövény. Nem véletlen tehát, hogy a káptalantóti Liliomkert piac is szerepel a Best of Balaton ötvenes listán, amelynek jelöltjeit a MOL Nagyon Balatonnal együttműködésben az Indexen mutatjuk be a nyár folyamán.
(Borítókép: Best of Balaton)