Batgirl randiappon keresi a szerelmet

További FOMO cikkek
-
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
- Tóth Gabi: Nem csaltam meg a férjemet, tiszteltem őt, a gyerekem apja
- Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában
- Bevándorlók büszke gyermeke, aki történelmet írt az idei Oscar-gálán
- III. Károly lejátszási listájától még a Buckingham-palota őrei is táncra perdülnek
Alicia Silverstone a kilencvenes években igazi bálványnak számított. Tizenévesen szerepelt a Szerencsétlen baleset című thrillerben, majd az Aerosmith Crazy és Cryin című videoklipjeiben. A producerek meglátták benne a múzsát, így 19 évesen már a Spinédzserek című filmben tipegett Cher Horowitz cipőiben. Négy évvel később Batgirlként tűnt fel a Batman és Robin című filmben, bár utóbbi igencsak rányomta a bélyegét a színészethez való hozzáállására.
A színésznő tavaly elárulta, hogy a népszerűséggel együtt járt egy csapat rosszmájú paparazzo, akik előszeretettel csámcsogtak az alakján, és rendszeresen szórakoztatták magukat azzal, hogy bántó megjegyzéseket tettek a testére. A kevéssé kedves lesifotósok a batgirl és a fatgirl szavak hasonlóságára építve gúnyolódtak, és még arra sem voltak restek, hogy megérdeklődjék Silverstone melltartóméretét. Ő mindenesetre nem esett kétségbe, és bár fájtak neki a szidalmak, helyén tudta őket kezelni.
Viccet akartak csinálni a testemből, amikor fiatalabb voltam. Rosszul esett, de tudtam, hogy nincs igazuk. Nem voltam összezavarodva. Tudtam, hogy nincs rendben az, ha valakinek kinevetik a testalkatát, emberként nem helyes ilyesmit tenni
– mondta tavaly.
A kegyetlen paparazzók mellett egyébként a Batman-film forgatása sem nőtt a színésznő szívéhez. Mint mondta, sok negatív körülmény nehezítette a dolgát a díszletek között, így miután végzett a munkával, úgy gondolta, köszöni szépen, neki ennyi elég is volt a színészkedésből. Végül mégis úgy alakult, hogy meggondolta magát, de a Spinédzserek vagy a Batman és Robin című filmekhez hasonló nagy szerepet azóta sem igen kapott. Nagy debütálását azonban azóta sem feledte el a világ.
A Spinédzserekben hozott ikonikus jelenetét, amelyet egy sárga skót kockás szettben vitt színre, azóta is sokan próbálják utánozni, köztük nemrég maga a színésznő is, aki kisfiával együtt nosztalgiázott. Hét évvel ezelőtt egyébként Iggy Azalea is felhasználta az említett szettet Fancy című dalának videoklipjében.
Alicia Silverstone az utóbbi években is feltűnt különböző filmekben, azonban mióta megszületett Bear Blu nevű kisfia, leginkább az anyaságnak adta át magát, kisebb-nagyobb hüledezést is kiváltva az emberekből nevelési elveivel. 2012-ben például elmondta, hogy szerinte nem ciki, ha valaki szájból eteti a gyermekét – elvégre ő is ezt teszi, a módszert pedig ahhoz hasonlította, ahogyan a madarak táplálják fiókáikat. Silverstone egyébként már fiatal felnőttként is vegán életmódra váltott, ahogy elmondta, a fiát is ezen az elven étkezteti, Bear Blu nem is fogyasztott még húst egyáltalán, édesanyja szerint emiatt eshetett meg az, hogy a gyerekének még sosem kellett gyógyszert szednie. 2018-ig legalábbis biztosan nem. Nem titkolja mindezt saját weboldalán sem, ahol az egészségtudatos életmódot igyekszik hirdetni.
A színésznő egyébként azon hírességek közé tartozik, akik nyíltan oltásellenesek, de tett már olyan kijelentést is, miszerint a tamponhasználat meddőséget okoz – írta meg a Mamamia. Tavaly nyáron továbbá azt is megosztotta a világgal, hogy gyakran együtt fürdik a kisfiával. Bear Blue ekkor kilencéves volt. Gyermeke apjával, Chris Jareckivel egyébként 2018-ban, húsz együtt töltött év után váltak el. Silverstone ezt követően kevéssé volt érdekelt randizás terén, de legalábbis nem sokat lehet hallani a szerelmi életéről. Tavaly nyáron ugyan lefotózták egy ismeretlen férfi társaságában, amikor éppen kutyát sétáltatott, de úgy fest, a dologból végül nem alakult ki bimbózó románc. Ez azonban talán most megváltozhat.
Silverstone ugyanis három évvel a válása után úgy döntött, regisztrál egy randialkalmazásra. Úgy véli, mindez kaland, miközben szép módja annak, hogy az emberek találkozhassanak.
Mindig is lenyűgözőnek találtam ezt. Úgy hangzott, egy csomó lehetőséget rejt magában az embereknek arra, hogy reménykedjenek. Egy halom gyönyörű történetet hallottam másoktól, és azt hiszem, manapság ez elég normális. Van értelme. Olyan, mint lemenni egy bárba, csak sokkal hasznosabb
– magyarázta a színésznő, hozzátéve, hogy már most hasznosnak találja az applikációt, tekintettel arra, hogy ha emberek közé megy, sokan csak a telefonjukat bújják, ahelyett hogy egymással foglalkoznának, így az általa csak organikusnak nevezett találkozásokra is jóval kevesebb az esélye. Silverstone egyébként mellékesen azt is elárulta, hogy tartózkodik az első randevúkon való alkoholizálástól, ugyanis elmondása szerint néhány pohár szesz jócskán képes befolyásolni a partneréről alkotott képet – írta meg a Page Six.
Nem kedveled őket, aztán hirtelen mégis, mert iszol. Új szabály: nincs pia, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy kedvellek.
Ami Silverstone szerelmi életét illeti, az utóbbi években talán nem volt túl sikeres, a romantika azonban meglehetősen szent dolog lehet az életében, nemrég ugyanis ő volt az, aki összeadott egy párt. Méghozzá a King Cobra sztárját, Garret Claytont és szerelmét, Blake Knightot. A színésznő maga is szerepelt az említett filmben, kollégájával pedig bizonyára igazán mély baráti kapcsolatot sikerült kialakítania, elvégre őt kérték fel arra, hogy levezényelje a házasságkötési szertartást.
Sosem képzeltem, hogy magam vezessek egy esküvői szertartást. Imádtam, hogy részese lehettem ennek a különleges napnak. Kívánom, hogy a szerelmetek erősödjön egymás iránt minden egyes nap
– írta közös fotójuk mellett a színésznő. A People beszámolója szerint pedig az ifjú pár is nagyon meg volt elégedve a szolgálataival.
(Borítókép: Alicia Silverstone 2014. április 14-én. Fotó: Dave Kotinsky / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Balogh Leventének meg se kottyannak az elveszített milliók
Szerinte az edukáció a fontos.
március 5., 06:27
- FOMO
Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten
A díjakat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda.
március 5., 09:56
- FOMO
Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben
A találgatásokkal ellentétben nem anyagi okokra hivatkoztak.
március 4., 09:53
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
2 órája
- FOMO
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
3 órája
- FOMO
Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát
Demjén Ferenc nótái, úgy látszik, minden korosztály fülébe belemásznak.
március 4., 13:16
- FOMO
Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól
Az énekesnő dokumentumfilmjének premier előtti vetítésén jártunk.
március 4., 16:57
- FOMO
Ötórás Depeche Mode koncert jön sztárfellépőkkel
Novemberre már megvan a programunk.
március 4., 16:35
- FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra
Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.
március 4., 14:50
- FOMO
Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő
Minden barátomat ellenem fordította – állítja az énekesnő.
március 5., 08:53
- FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?
A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.
március 1., 08:00
- Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.
2 órája
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
5 órája
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
7 órája
- FOMO
Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző
A fiú apjának nyilatkozata szerint szexrabszolgaként tartották gyermekét.
március 5., 11:11
- FOMO
Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót
Teljesült a riporter kívánsága.
március 1., 10:55
- FOMO
Megszületett Elon Musk 14. gyermeke
Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.
március 1., 12:32
- FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom
Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.
március 3., 21:03
- FOMO
Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek
Az új amerikai elnöknek hiányzik a floridai luxuspalotája, beáldozná az Ovális Iroda előtti történelmi kertet.
március 5., 15:24
- FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket
A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.
március 3., 17:03
- FOMO
Gene Hackman-ügy: rossz kutyát nyilvánítottak halottnak
A másik két házi kedvencet egy menhely gondozója vette magához.
március 5., 11:02
- FOMO
Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket
Magyarországon már a béranyaság elvállalása is bűncselekmény.
március 1., 19:00
- Címlapon
Orbán Viktor: Most, amikor az amerikaiak a mi nemzeti pozíciónkban vannak, hiba lett volna föladni a politikánkat
6 órája
- FOMO
Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet
Kőkemény üzeneteket kapott a Jászai Mari-díjas színész.
március 1., 16:11
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának
A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.
március 2., 12:59
- FOMO
Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről
Hamarosan elmondja Doninak, hogy min ment keresztül.
március 1., 13:38
- FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát
A rendőrség elfogta a garázdákat.
március 3., 16:07
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
6 órája
- FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be
Viszlát barna, trutyis banánkarikák!
március 3., 13:57
- FOMO
Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója
Mobilitásának köszönhetően hatékonyabb lehet, mint a szélturbinák.
március 2., 11:37