Mit keres Hajós András a TikTokon? És miért undorítóskodik?
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Célegyenesbe értünk, hamarosan startol az Index új tehetségkutatója, a #miatiktokod című formátum a YouTube-csatornánkon. A verseny házigazdája a Márkó és Barna síkideg című podcastből ismert Linczényi Márkó lesz, a négyfős zsűri tagjai pedig videókban mutatkoznak be.
A sort Csaby1 kezdte, őt Molnár Nini követte, túl vagyunk Turai Barnán is, és most Hajós András jön, aki mindenképpen kakukktojásnak számít, ugyanis nem tiktokozik. Viszont a bemutatkozásából kiderül, hogy pontosan tudja, hogyan kell satuba fogni a közönség figyelmét.
Hajós András elárulta, hogy elsősorban tanulási folyamatnak szánja a zsűrizést, és számára is nagy kérdés, hogyan tud majd dönteni olyasmiről, amihez nem ért. Figyelem, felkavaró videó következik:
@index_hu Szeretnéd, hogy Hajós András, a #miatiktokod tehetégkutató zsűritagja bírja a videódat? Akkor figyelj! #nekedbe ♬ eredeti hang - Index.hu
Érdemes most beszállni, hiszen az elmúlt év egyik leggyorsabban fejlődő közösségimédia-platformja kétségtelenül a TikTok volt. A felület kezdetben zenés videók megjelenítésével vált népszerűvé, mára viszont sokkal szélesebb skálán mozog a választéka, ahogyan ez tehetségkutatónkból is kiderül majd. Az itt található tartalmak naponta 1 milliárd embert szórakoztatnak, és már Magyarországon is vannak milliós táborral rendelkező tiktokkerek.