Állítólag bekokainozott, majd rátámadt egy nőre a Jackass sztárja
További FOMO cikkek
- Meghalt Eminem szeretve gyűlölt édesanyja
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
Bam Margera már régóta küzd alkohol- és drogproblémákkal, mióta pedig kitették a Jackassből, a stábbal is pereskedik. A kaszkadőr szeptember végén rendőri kísérettel vonult be egy rehabilitációs intézetbe, amire bírói végzés kötelezte. Úgy fest, már azt is sejteni lehet, miért.
A rehabra azt követően volt kénytelen bevonulni, hogy a rendőrséghez beérkezett egy segélyhívás. Annak tartalmát eddig nem ismertük, Margera viszont azt állította, az illető azért hívta a zsarukat, mert látott róla egy képet, amin egy kaszinóban van, és alkoholnak látszó italt tart a kezében. Hozzátette, hogy éppen azután ugrott be a kaszinóba, hogy elhagyott egy másik rehabilitációs intézményt, és csak az időt szerette volna elütni kicsit, miközben arra várt, hogy felesége és fia meglátogassák.
A Page Sixhez a minap befutott az a bizonyos telefonhívás, ami után rehabra kényszerítették a Jackass-sztárt. A tárcsázó fél egy ismeretlen férfi volt, aki állítása szerint szemtanúja volt annak, hogy Bem Margera és két nő (egy prostituált, illetve egy „felvigyázó”) kokaint fogyasztottak, majd Margera megragadta a melleit az egyik nőnek, aki azt mondta,
úgy érzi, a férfi felszakította az implantátumát.
Amikor a diszpécser megkérdezte, szükség van-e orvosi segítségre, a telefonáló azt válaszolta, egyelőre nem tudja; az áldozatra 50-60 év körüli nőként hivatkozott. Elmondta továbbá, hogy Margera valamilyen pszichózisban van, és erősen illuminált.
Paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála, és azt is megállapították, hogy bipoláris. Régóta szenved mentális betegségektől. Az elmúlt két hónapban három különböző rehabilitációs központból szökött meg
– tette hozzá az ismeretlen telefonáló.
A 911-es beszélgetés nyilvánosságra kerülése után Margera képviselője nyilatkozatot tett a Page Sixnek, amiben azt állítja, a betelefonáló illető hazudott.
A 911-es hívás kimutathatóan és teljesen hamis. Bam a nagynénjével volt a szállodai szobában. Ő egy 65 éves nő, aki tiszta és józan. A rendőrség visszavezette Bamot a rehabra, és semmilyen vádat nem emelt ellene, ami azt mutatja, hogy a hívó fél, aki ezt állította, hamis nyilatkozatot tett a rendőrségen
– hangzik a nyilatkozat. A Jackass-sztár képviselője hozzátette, hogy az állítólagos hamis vádak mögött valószínűleg olyan emberek állhatnak, akik jelenleg perben állnak az ügyfelével, így amint több információt szereznek a telefonálóról, nem kizárt, hogy jogi lépéseket tesznek rágalmazás miatt.