Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vilma
-1 °C
3 °C

Halálos betegségéről vallott Selena Gomez édesanyja

GettyImages-661230238
2021.11.24. 06:03
Ahogyan korábban Selena Gomez, úgy most az édesanyja, Mandy Teefey is a halálból tért vissza. Szerencséjét orvosainak, a családjának és barátainak köszönte meg nemrég.

A napokban startolt el a Wondermind nevű oldal. A mentális egészséget gondozni vágyó projektet Selena Gomez álmodta meg, amibe édesanyjával és Daniella Piersonnal karöltve bele is vágott. A kezdeményezésről az Entrepreneur hasábjain meséltek, a címlap megjelenése után azonban az énekesnő anyukája egy csokor bántó üzenetet kapott a súlyára vonatkozóan, amiket olvasva végül úgy döntött, mesél a kálváriájáról.

Mandy Teefey alig két héttel a magazinos fotózás előtt még kórházban feküdt, az életéért küzdött. Mint leírta, egy fertőzés támadta meg mindkét tüdejét, orvosai pedig kezdetben két napot jósoltak neki.

Soha nem akartam erről beszélni, de tudtam, hogy ha megjelenik az Entrepreneur borítója, akkor tele lesz a levelesládám a súlyommal kapcsolatos megjegyzésekkel. Most csak egy udvarias ajánlatot posztolok ezekből. De összesen több mint három hétig feküdtem kórházban dupla tüdőfertőzéssel. Azt mondták, napjaim vannak hátra. Csodadoktoroknak, a családomnak és a barátaimnak köszönhetően tudtam továbbmenni. Harcoltam, ahogy a doktorok is, és túléltem. A gyulladás miatt több mint 27 kilót híztam

– írta Mandy, hozzátéve, hogy a Wondermind-projekt bejelentése egy csodás nap volt az életében, ám ezt személyes támadások árnyékolták be. Jelenleg egészséges, és a saját tempójában dolgozik tovább.

A posztban megosztott fotók közül az elsőn egy ajánlat olvasható, amelyben egy illető ötezer dolláros kezdőáron fogyást ígért Selena Gomez édesanyjának. Ezt követi egy olyan fénykép, amelyen az orvosai szerint alig két napja volt hátra, az utolsó pedig azelőtt készült, hogy hazaengedték volna. Most pedig, hogy jobban van, ezerrel dolgozik egy szebb világért lányával közös projektjén keresztül.

Édesanyja előtt néhány évvel egyébként Selena Gomez is megjárta a poklot. Az énekesnőt 2013-ban diagnosztizálták lupusszal, ekkor félbe is szakította a turnéját, amiért sok támadást kapott. Évekkel később, 2015-ben árulta el, hogy valójában a szóban forgó betegség miatt volt kénytelen szünetre menni, kemoterápiát is kapott. 2016-ban ismét vissza kellett vonulnia, egy évvel később pedig veseátültetésen esett át, donora a legjobb barátnője, Francia Raisa volt, akinek az énekesnő sírva mondott köszönetet 2018-ban, a Billboard díjátadóján, miközben átvette tőle az Év Nőjének járó elismerést. Mint kiderült, Selena kis híján belehalt a transzplantációba.

Néhány órával a műtét után, amikor felébredtem, kaptam tőle egy sms-t azzal a szöveggel, hogy iszonyúan fél. A vesém nagyon aktív volt, és amikor Selena megfordult, elszakította az egyik ütőerét. Sürgősen meg kellett műteni: kiszedtek egy vénát a lábából, amiből új artériát építettek, hogy a vesémet a helyén tarthassák. Majdnem belehalt

– mondta annak idején Francia Raisa.

(Borítókép: Mandy Teefey és Selena Gomez 2017. március 30-án. Fotó:  David Livingston / Getty Images)