Kollányi Zsuzsi kemény gyerekkoráról vallott
Kollányi Zsuzsi és Majkáék együttműködése nyáron ért véget, az énekesnő jelenleg a gyermeknevelésre fókuszál. A minap azonban Köböl Anita vendége volt a #nofilter című műsorban, ahol igencsak kemény dolgokat árult el a fiatalkoráról.
Az énekeső arról mesélt, hogy 12 éves korában édesapja a munkája miatt hátrahagyta a családját, amikor pedig 18 éves lett, az édesanyja sem gondoskodott már róla, ahogyan öccséről sem, őt attól kezdve Kollányi Zsuzsi nevelte és gondozta. Mint mondja, már nem haragszik a szüleire, ugyanis azzal, hogy kiléptek az életéből, arra ösztönözték, hogy saját mintákat állítson fel.
Nekem az anyukámmal nagyon sok csörtém volt, évek mentek el ezzel. Valószínűleg ezért nem foglalkoztam saját magammal, mert vele foglalkoztam. Mindenféle periódusa volt ennek: volt, hogy üvöltöttem vele, volt, hogy sírtam, volt, hogy könyörögtem, volt, hogy negligáltam. Még olyan is volt, hogy vele ittam. Emlékszem olyan szilveszterre, amikor azért mentem el, mert tudtam, hogy őneki igazából csak ez van az életében. Nagyon kicsi a komfortzónája, és akkor azért mentem át, hogy jó, akkor megittam vele egy pár pohár valamit, amit ő szeretett volna. Mindig változtattam a hozzáállásomon
– mondta az énekesnő.
Kollányi Zsuzsi hozzátette, hogy bizonyos szempontból tehermentesítené édesanyját a felelősség alól, hiszen tudja, hogy a nagymamája leukémiával küzdött, akit édesanyja ápolt fiatalon, a halála után pedig nem volt előtte anyai minta, amit később követhetett volna.