16 évig volt börtönben, egy producer derítette ki, hogy ártatlan
További FOMO cikkek
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
- Jövedelmező üzletté vált, ha valaki hasonlít Jézusra
Victoria Pedretti ugyan csak néhány éve van jelen a filmszakmában, máris modern sikolykirálynőként emlegetik. A 26 éves színésznő leginkább zavart, gonosz karakterek megformálásában jeleskedik, 2019-ben azonban felmerült, hogy áldozati szerepben is kipróbálhatná magát.
A Lucky című memoár filmadaptációban kapta meg a főhős, Alice Sebold szerepét, ám a mozit még azelőtt elkaszálták, hogy a forgatások megkezdődhettek volna.
Alice Sebold 1999-ben adta ki emlékiratát, melyben leírta, hogyan verték össze és erőszakolták meg kezdő egyetemistaként, amikor hazafelé tartott az órájáról. A most 58 éves szerzőnő a könyvében azt pedzegeti, hogy ez a traumatikus élmény hogyan befolyásolta élete hátralévő részét, célja pedig az volt a kiadással, hogy felhívja a figyelmet a nemi erőszakra, illetve az erőszakot túlélő áldozatokra.
A memoár szerint a 18 éves Alice-t egy ismeretlen férfi támadta meg a Syracuse Egyetem közelében. Azt mondta neki, hogy kés van nála, és ha akár csak egy hangot is kiad, használni fogja. Miután a tettes végzett, a lány jelentette az esetet a campus biztonsági szolgálatán majd a rendőrségen is. Végül egy Anthony Broadwater nevű fekete férfit vádoltak meg és csuktak le 16 évre. Neve természetesen a szexuális bűnözők listájára is felkerült, így bár 1998-ban kiszabadult a börtönből, az élete romokban hevert a stigma miatt. Pedig mind kiderült, nem volt köze az erőszakhoz.
Az igazság felszínre törése tényleg filmet érne
Miután 2019-ben bejelentették, hogy a memoárból mozifilm készül, Tim Mucciante vezető producer komolyan beleásta magát a történetbe. Ahogyan azonban a könyvet forgatta, úgy érezte, bizonyos részletek nem állnak össze, melyek az erőszaktevő tárgyalásáról szólnak. Mivel kételkedett az ítélet igazságosságában, magánnyomozót bérelt fel, aki kiderítette, hogy Mucciante felvetései nagyon is jogosak.
A nyomozó felderítése szerint a csavart az elkövető azonosításánál kell keresni. Minderre állítólag azután került sor, hogy Alice az egyetem közelében sétálva belefutott egy fekete férfiba, aki rá is köszönt.
Helló, kislány! Ismerlek valahonnan?
A szerzőnő ekkor felismerte az erőszaktevő arcát, és hívta a rendőrséget. A kiérkező járőrök már nem találták a helyszínen az említett férfit, ám később többeket is őrizetbe vettek, akik közül a szembesítés során Alice kiválaszthatta a tettest. Mint kiderült, a lány nem Anthony Broadwaterre mutatott rá ekkor, a rendőrök azonban azt mondták neki, „rossz elkövetőt” választott. Ekkor azt válaszolta, hogy a férfi, akire mutatott és Broadwater szinte teljesen egyformák. Később az ügyész is hazudott neki, ugyanis azt mondta, hogy a férfi, akit azonosított és Broadwater barátok, akik azért jöttek, hogy összezavarják. A szerzőnő le is írta a memoárban, hogy az ügyész vette rá, hogy végül ne azt nevezze meg bántalmazójának, akit felismert. A magánnyomozó továbbá az is felderítette, hogy az eljárás során a bíróság nagymértékben támaszkodott a lány tanúvallomására, a mikroszkópos szőrelemzésre, valamint egy olyan törvényszéki technikára, amelyet az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma később megbízhatatlannak talált.
Évekkel később Anthony Broadwatert felmentették, Alice Sebold pedig bocsánatot kért, miközben minden üzletben leállíttatta könyvének forgalmazását addig, amíg a kiadóval meg nem állapodnak arról, hogyan kell átdolgozni a művet.
Ez elmúlt pár napban az öröm és a megkönnyebbülés könnyeit nyelem. Annyira fel vagyok dobva, hogy még a hidegben sem tudok fázni
– mondta az Associated Pressnek Anthony Broadwater, miután hosszú éves próbálkozásai után végre elismerték az ártatlanságát.
Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101 telefonszámon.
(Borítókép: Alice Sebold 2018-ban. Fotó: Leonardo Cendamo / Getty Images)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.