Youtuber babérokra tör a népszerű magyar tiktokker

További FOMO cikkek
-
Vágási Feri annyira beszállt az internetbe, hogy attól még Janka néni is kijózanodott
- Céline Dion harminchét év után visszatérhet az Eurovíziós Dalfesztiválra
- Majka tiszta vizet öntött a pohárba, nem küldött Fidesz-gyalázó üzenetet a koncertjén
- Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
- Tóth Gabi: Nem csaltam meg a férjemet, tiszteltem őt, a gyerekem apja
2020-ban nemcsak a koronavírus-járvány, hanem a TikTok is berobbant: a kínai videós applikáció az elmúlt két évben szinte teljesen „tönkretette” a youtubereket, akik – a tartalomfogyasztókkal együtt – szinte egytől egyig átvándoroltak a konkurens platformra. Aki azt mondja, hogy a két videómegosztót nem lehet egy kalap alá venni, annak csak részben van igaza, ugyanakkor ma már az influenszerek is előbb töltenek fel valamit a TikTokra, mint a YouTube-ra. Van azonban egy lényeges különbség a két platform között: míg a YouTube örök életűnek tűnik, a TikTok csillaga a pandémia lecsengésével leáldozhat. Még egy vérbeli profi szerint is...
Egyáltalán kire mondjuk azt, hogy youtuber, és kire, hogy tiktokker? Általában arra, aki szponzorokhoz és bevételhez jut, ne adj isten, meg is él a videókészítésből. Szerintem a milliós, esetleg milliárdos megtekintéssel rendelkező popsztár semmiképp sem youtuber, csak azért, mert sokan rákattintanak a legújabb slágerére, ugyanakkor egy cuki könyvesblogot vezető, kétszáz feliratkozóval rendelkező kislány (az én olvasatomban) igenis youtuber. Mert a tartalom a lényeg, nem a külsőségek, meg számok. A YouTube esetében legalábbis biztosan. A TikTok azonban más tészta...

Csak flanc, és más semmi
A 21 éves Kovács Richárd évek óta modellkedik. Meglepő vagy sem, a TikTokra is egy casting alkalmával talált rá. (Az alkalmazás korábban Musical.ly néven futott, de azzal nem foglalkozott a fiú. Az arculatváltás jót tett az alkalmazásnak, hiszen Ricsihez hasonlóan egyre többen kötöttek ki az oldalon.)
2020-ban elmentem egy fotózásra, ahol késett a sminkes, én meg ott ültem két órán keresztül a székben, ezért unalmamban felmentem a TikTokra. Találtam egy hangot, ami nagyon megtetszett. A kinézetre és a külsőségekre koncentrálva csináltam egy videót, ezt 250 ezren látták. Először nem is tudatosult bennem, hogy mit jelent ez a szám, aztán jöttek az üzenetek, hogy milyen jól nézek ki, meg hogy nekem ilyen videókat kéne állandóan csinálnom
– vallja a fiatal.
Több se kellett neki, elkezdte gyártani a videókat, persze csak poénból – ahogy ő mondja, egyáltalán nem volt tudatos arculatépítés, amit csinált. Fél évvel az első felkapott klip után azonban valami megváltozott; a srác elhatározta, hogy itt az idő valódi tartalmat gyártani, megszólalni a felvételeken, és minőségi hátteret adni a profilnak. Ennek lassan egy éve, azóta pedig töretlenül posztol és gyártja a videókat.
Jelenleg 112 ezren követik, a videóit pedig ötmillióan látták.
Az egész tartalomkészítési folyamat magával ragadott. Ahogy beállítom a fényeket, ahogy rátalálok a tökéletes zenére, ahogy összeáll a videó... Nekem ez egy hobbi, semmi több. Olyan elfoglaltság, amit imádok. Szeretek szórakoztatni, és szeretem, hogy könnyen eljut másokhoz az, amit csinálok. Ha nem lenne ilyen szerető és támogató közönségem, biztos nem videóznék...
– meséli a fiú, akit már sokan felismernek Budapest utcáin, a Balatonnál vagy a munkahelyén.
Ricsi drámatagozatos iskolába járt, úgy érzi, a színészi tapasztalatait könnyedén beépíti az előadásmódjába, sőt, nemrég egy televíziós show-műsorban is szerepelt. Persze a modellkarrier sem hátrány, hiszen otthonosan mozog a kamerák előtt, ami a közösségi média ezen oldalán – ahol önmagadat kell el(ő)adni – mindennemű siker alapja.
Az ember azt gondolná, hogy egy tiktokker reggeltől estig a mobilon lóg, és trendek után kutat. Ricsi nem. Ő sosem néz másokat, nem kutat hazai és külföldi trendek után, a saját tartalomfogyasztása kimerül annyiban, hogy néha rátalál egy jó hangra, ami megihleti, és elkezd ötletelni. Elmondása szerint a csajozós, bulizós témakörökben érzi otthon magát, ezeket a kisfilmeket pikk-pakk összedobja.
A hosszabb, beszélős videók már több órát elvesznek a napjából, hiszen ezekhez a klipekhez Ricsi forgatókönyvet ír, a szöveget pedig felolvassa. Két külön kategóriáról beszélünk: egy külsőségekre épülő bejelentkezésről és egy megkomponált alkotásról. Ricsit megkérdeztük, melyikre nagyobb a kereslet.

„Sajnos a legtöbb felhasználót csak az érdekli, hogy a tiktokker jól nézzen ki, és eltátogjon valamit. Ennyi."
Kifakadok. Sajnos?!
Igen, sajnos, mert azok, akik tényleg minőségi tartalmat osztanak meg, nem érnek fel a poénos videókat megosztó fiúkhoz és lányokhoz. Azok a sztorik nem jutnak el százezrekhez, nem kapnak annyi lájkot, főleg, ha a fiatalabbak – vagy éppenséggel az idősebbek – nem értik meg a történeteket, esetleg nem tudnak velük azonosulni. Egy jó zenével meg egy kis tátogással mindenki azonosulhat. Egyszer kiparodizáltam a koronavírust, amivel sikerem is lett, de máig azt érzem, ha egy menő zenére tátogtam volna, sokkal több megtekintésem lenne
– fogalmaz a fiú, aki szerint mindennek klappolnia kell, ha az ember lájkokra vágyik. Főleg mostanában, amikor nagyon telített a piac, hiszen minden második fiatal pörgeti az applikációt...
Ahhoz, hogy a felhasználó kitűnjön a tömegből, muszáj, hogy újat mutasson, hiszen szép és jó – meg egy darabig kifizetődő –, ha valaki követi a trendeket, csak hát előbb-utóbb a közönség is ráun, ha egymás után tíz ugyanolyan videót dob fel az alkalmazás...
Vagyis fontos a megjelenés, de még fontosabb, hogy a felhasználó ne másokat másoljon, hanem saját, formabontó ötletekkel, hangokkal, trendekkel rukkoljon elő.
Ricsi szerint – attól függetlenül, hogy fontos adni a tartalmak vizuális minőségére –, igenis megéri komolyabb hangvételű, oktató jellegű, kevésbé humoros videókat gyártani. A TikTok algoritmusa ugyanis úgy van beállítva, hogy minél több azonos stílusú videót kedvel a felhasználó, annál több hasonló tartalmat dob fel neki a rendszer. (Vagyis, ha az ember belájkol pár asztrofizikás videót, akkor előbb-utóbb asztrofizikás videók jönnek vele szembe, de ez vonatkozik a főzőcskézős, a kisbabás, a kutyás-cicás-lovacskás, a táncolós, és persze a tátogós tartalmakra is: az oldal algoritmusa alkalmazkodik a fogyasztó igényeihez. Aki tehát nem akar csajozós videókkal találkozni, az egész egyszerűen nem lájkolja be a csajozós klipet, hanem tovább kutakodik a videómegosztó végtelenjében, míg az ízlésének tetsző tartalomba nem botlik.)

TikTok vagy YouTube?
Kovács Richárd a TikTokon híresült el, ugyanakkor érzékeli és értékeli a másik platform előnyeit is.
Egy tiktokker akkor tiktokker, ha ezrek követik, de az is fontos tényező, hogy mióta posztol, hiszen minél több videója van, annál nagyobb az esély rá, hogy több nézőt vonz. Az a jó, ha többféle stílusú és témájú videót oszt meg, nemcsak tátog, nemcsak táncol, nemcsak bulizik, hanem a „színfalak mögötti” életébe, a hétköznapjaiba is bepillantást enged. A YouTube ezzel szemben teljesen más. Egy videóbloggert sokkal könnyebben és jobban megismerhetünk azon a platformon, hiszen a TikTokra legfeljebb háromperces videókat lehet feltölteni. Ég és föld a két videómegosztó.
Ennek fényében furcsának tűnhet, hogy a kínai applikáción befutott fiú hamarosan YouTube-csatornát indít, ahol streamelni fog, azaz videójátékos tartalmakat készít. Mivel az ilyen videók óriási marketingértékkel bírnak, és elképesztő népszerűségnek örvendenek, a TikTokról ismert Ricsi már népes követőtáborral a háta mögött, tapasztalt tartalomkészítőként veti bele magát az új projektbe.
(Borítókép: Kovács Richárd. Fotó: Karip Tímea / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek
Az új amerikai elnöknek hiányzik a floridai luxuspalotája, beáldozná az Ovális Iroda előtti történelmi kertet.
március 5., 15:24
- FOMO
Ismét egy párt alkot Ben Affleck és Jennifer Garner?
Fiuk születésnapi partiján kapták őket lencsevégre.
március 5., 17:24
- FOMO
„Éppen szakítani akartunk, amikor kiderült, terhes vagyok” – mondta Tóth Gabi, aki csóró énekesnőként említi magát
Az énekesnő beköltözött Hajdú Péterhez.
március 6., 06:02
- FOMO
Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző
A fiú apjának nyilatkozata szerint szexrabszolgaként tartották gyermekét.
március 5., 11:11
- FOMO
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel
A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.
március 5., 17:32
- FOMO
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
március 5., 19:41
- FOMO
Vágási Feri annyira beszállt az internetbe, hogy attól még Janka néni is kijózanodott
Bajor Imre születésnapja alkalmából egy Szomszédok-kvízzel emlékezünk a 2014-ben elhunyt színészre.
8 órája
- FOMO
Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten
A díjakat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda.
március 5., 09:56
- FOMO
Gene Hackman-ügy: rossz kutyát nyilvánítottak halottnak
A másik két házi kedvencet egy menhely gondozója vette magához.
március 5., 11:02
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- FOMO
Balogh Leventének meg se kottyannak az elveszített milliók
Szerinte az edukáció a fontos.
március 5., 06:27
- FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának
A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.
március 2., 12:59
- FOMO
Távozik a Tankcsapda gitárosa
Sidlovics Sidi Gábor 13 év után hagyja ott a zenekart.
március 6., 10:38
- FOMO
Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő
Minden barátomat ellenem fordította – állítja az énekesnő.
március 5., 08:53
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- FOMO
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt
Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.
március 6., 12:36
- FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be
Viszlát barna, trutyis banánkarikák!
március 3., 13:57
- FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra
Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.
március 4., 14:50
- FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket
A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.
március 3., 17:03
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
2 órája
- FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?
Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.
március 3., 20:18
- FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom
Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.
március 3., 21:03
- FOMO
Ötórás Depeche Mode koncert jön sztárfellépőkkel
Novemberre már megvan a programunk.
március 4., 16:35
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- FOMO
Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát
Demjén Ferenc nótái, úgy látszik, minden korosztály fülébe belemásznak.
március 4., 13:16
- FOMO
Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól
Az énekesnő dokumentumfilmjének premier előtti vetítésén jártunk.
március 4., 16:57
- FOMO
Szökésben van a kőbányai liftes szatír
Két éve már kézre kerítették, most ismét üldözi a rendőrség.
március 5., 12:08
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája