Amikor a cápa bekukkant a hálószobába

A Maldív-szigetek egyértelműen a világjárvány turisztikai nyertese: özönlik a nem éppen templomegere-szegénységű nép a világ minden tájáról, hogy rettegett és nyűgös helyi koronavírus-tesztelések nélkül élvezze a napsütést és a jéghideg koktélokat. Teszt persze kell – csak indulás előtt. Ellentétben a turistaparadicsomok többségével a korallzátony csodát a helyi kormány gyakorlatilag végig nyitva tartotta. Az eredmény: amíg a világturizmus veszteségét a tavalyi évre kétezer milliárd dollárra teszik, addig 2021 novemberében Maléban pezsgőt bontottak, mert az egymilliomodik vendéget köszöntötték. Igaz, a járvány előtt ment ennél jobban is 1,7 millió turistával, mégis mindenki joggal boldog. Az árakat emelték, dől a pénz, de kell is, mert a nemzeti össztermék 56 százaléka az idegenforgalomból származik.

Dagi hajóskapitány

Sok turistával találkozunk mi is, amikor Malé nemzetközi repülőterén a légkondicionált váró mély bőrfoteleiben várjuk a csatlakozást. Az úti cél az 1192 szigetből álló képződmény legdélibb része, pár száz kilométernyire a fővárostól: Maamutaa. Itt vár a világ egyik legkülönlegesebb luxusszállodája, a Pullman Maldives. Persze csaknem 24 órás repülés-várakozás-átszállás-repülés után nem hiányzik az újabb egy óra a levegőben, de mint kiderül: megéri.

Még szerencse, hogy a Maldivian igencsak formás, 50 személyes, légcsavaros Dash gépei kifejezetten jó állapotban vannak. A pilóták akkor is biztonsággal landolnak, amikor hirtelen trópusi viharral kombinált eső készteti sikolyra a magyar utast. Mellettünk rövidnadrágos, szandálos fiatalember, kezében mobiltelefon. Úgy ül fel a gépre, mint mi a Volánbuszra. Az esti imán már túl van – a szigetek népességének 98 százaléka muszlim.

Koodoo repterén szállunk le, minirepülőtér, alig két évtizede építették. Szállítószalag nincs, a helyiek pakolják ki a bőröndöket, majd golfautókkal visznek a közeli kis kikötőbe, ahonnan gyorsjáratú hajóval még fél órán át repesztjük az Indiai-óceán meglehetősen veszélyesnek tűnő hullámait.

Safinado, a jól megtermett kapitány legalább 130 kilós. Nyolcszemélyes a négy Yamaha turbinával meghajtott járgány, gondosan elosztja az utasokat – nagy a sebesség, nagy a hullám, nehogy baj legyen. Tizenegy éve húzza-ereszti a gázkart, zseniálisan tartja a hajó fenekét a hullámok hátán. Irtózatos robajjal porlik szét a víz alattunk, de a kapitány csak nevet. Nappal gyermekjáték az egész (mármint neki), éjjel azonban nagyon figyelnie kell. Segédtisztje a nagy tempó ellenére a hátsó ülésen napozik. Nincs bekötve.

Aztán a csoda: a Maamutaa, amely a 820 kilométer hosszan, 130 kilométer szélesen elterülő korallzátonysor egyik legnagyobbja, 18 hektáron terül el. Az éghajlat még a monszunos időszakban is remek, mert nagyon közel az Egyenlítő. A Pullman itt építette fel a Maldív-szigeteken levő 166 luxusszálloda egyikét. Ma már nem tehetnék, újabb engedélyt a hatóságok nem adnak ki, mert féltik a természetes környezetet.

Szerelemszentély a tengeren

A hotel nem mérhető európai léptékkel: egy szigeten általában egy márkához tartozó villák vannak, nálunk megszokott, központi épület nélkül. A legtöbbet vízbe helyezett cölöpökre építették, így a vendég kilépve a szobából az óceánt találja maga előtt. Olykor maga alatt is, mert az exkluzív villák szalonjának alja plexiből készült – kitárul alattunk az óceán. Éjjeli lámpafénynél egészen felemelő látvány.

Nappal a fehér strandot, az árapály erős mozgását figyeljük, no meg a két esküvői helyszínt. Rómeó és Júlia – így nevezték el a tengerbe nyúló romantikus házacskákat. Az egyik a napkelte, a másik a napnyugta szentélye, kívánság szerint. Oreste Traetto igazgató és csapata megszervez mindent, de nemcsak a vendégekről gondoskodik, hanem a közel háromszáz alkalmazottról is: saját épületük van stranddal és kosárpályával, ráadásul évente egy hónap fizetett szabadságot is kapnak... A pallókból álló utakon kerékpárral közlekednek a szobaszervizesek, ellenben állandóan maszkot kell viselniük, ami a turistákra nem vonatkozik. Itt szabad a világ, mintha nem lenne világjárvány.

Kitűnő minőségű teniszpályát is építettek, ami a Maldív-szigeteken igazán ritkaság, mert a szigetek mérete efféle luxust nem enged meg. Aki pedig golftudását akarja csiszolni, légkondicionált teremben szimulátor segítségével még azt is megteheti. A nagy élmény azonban a sznorkelezés vagy profibbaknak a búvárkodás, mert a természet minden csodája feltárul a víz alatt.

Az építés során esőtűrő fát alkalmaztak, ez jellemző a szigeteken. A luxust jelzi a tekintélyes méret (150 négyzetméter a jellemző) és az, hogy kisebb-nagyobb medence is van minden villában, némelyikben még jakuzzit is kialakítottak. De igazán szenzációs a 302-es lakóegység. Lépcső vezet le a hallból a hálószobába, csakhogy annak egyik fala üveg. A legféltettebb szextitkok a bátrabb búvárok előtt nem maradhatnak rejtve, elvégre estétől hatalmas reflektorok világítják meg a tengerfeneket, így aztán jönnek is a halak, rákok – elképesztően színes az élővilág, akár a nászágyról nézve is.

Golfautóval az étterembe

A sztár a bébicápa – vagy nagyobb kiadása. Dél-Maldívon már nagyon meleg a tenger vize, ezért a világ legnagyobb cetcápája él errefelé, persze a korallszigetek partközelébe nem megy, inkább a másfél kilométeres mélységet kedveli. A legnagyobb példány a Pullman Maldives Maamutaa tengerbiológusa, a belga Amandine Vuylsteke szerint 18 méteres, akkora, mint egy nagykörúti csuklós busz. Az emberre azonban veszélytelen, mert planktonokat szűr ki a vízben, azokkal táplálkozik, belőlük pedig azért van pár millió tonnányi a környéken, mert a korallok látják el őket szerves anyagokkal. Ez a vízi világ tökéletes rendszere. Ezért mondja a tengerbiológus: ahol sok a cápa, ott a természet még rendben van! Megerősíthetjük: a jó egyméteres bébicápák komótosan úszkálnak a villák között.

Van persze földhözragadtabb tapasztalat is: golfautók viszik a turistákat a sziget három étterméből abba, amit kiválasztanak. Ami a Maamutaát nagyon különlegessé teszi, az a rendkívül színes ételkínálat: mindenki akkor és annyit fogyaszt, amennyit akar – a villaárban minden benne van. Baliról érkezett a mesterszakácsnő, de 15 segítője között akad pakisztáni, indiai és olasz is. Búcsúzóul nyers tonhalból indonéz fűszerekkel, tésztával elképesztően friss ételt készít – kezdeti idegenkedésünket legyőzve jó étvággyal elfogyasztjuk. Rájövünk: ez a hal két órája valóban fürdött még. Íze elképesztő. Miként Maamutaa is.

(Borítókép: Oltványi Tamás / Index)