Peter Parker szomorkodhat: a Mary Jane-t alakító színésznő megházasodott

GettyImages-1170974049
2022.07.09. 10:08
Kirsten Dunst és Jesse Plemons ötéves kapcsolatukat és két közös gyermeküket egy esküvővel pecsételték meg.

Kirsten Dunst és Jesse Plemons a 2015-ös Fargo című krimisorozat forgatásán ismerték meg egymást, ahol egy házaspárt alakítottak. A Tiszta szívvel foci (Friday Night Lights) című drámasorozatban látott Jesse Plemons 2016-ban közelebb kerültek egymáshoz a Pókember filmek sztárszínésznőjével, Kirsten Dunsttal – írja a Mirror.

A páros egy évvel megismerkedésük után már az eljegyzést ünnepelhette. Első közös gyermekük, Ennis 2018-ban született, második fiuk, James pedig tavaly májusban. A szerelmesek négy évvel az eljegyzést követően végre fogadalmat tettek és kimondták a boldogító igent.

Az esküvő helyszínének egy egzotikus helyet választottak, amely szorosan köthető Ian Fleming íróhoz – akinek James Bond karakterét köszönhetjük –, valamint Sting is itt írta meg egyik ikonikus dalát, az Every Breath You Take-t. A helyszín pedig nem más, mint a Jamaikán található GoldenEye üdülőhely.

(Borítókép: Kirsten Dunst és Jesse Plemons 2019. augusztus 29-én. Fotó: Emma McIntyre / Getty Images)