Miért kell sínadrág a Kékszalagra?
Európa leghosszabb tókerülő versenyét először 1934-ben rendezték meg, akkor 22 hajó állt rajthoz. Ma már 600 körül van az indulók száma, és 2014 óta bárki, bármilyen vitorlással részt vehet a versenyen, ha van hajóvezetői engedélye, és legalább 25 négyzetméteres a hajó vitorlafelülete.
Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára kezdetben nem tartozott a Kékszalag rajongói közé a kiszámíthatatlan időjárás és a hosszú versenyzés miatt, de aztán megtört a jég, és több mint 20 alkalommal állt rajthoz. Az utolsó nyolc évben pedig szervezőként vesz részt a verseny életében.
Minden újítással el lehet indulni, támogatjuk az innovációt, de azért mindig lehet tudni, melyik az az 5-6 hajó, amelyik közül kikerülhet a győztes
– mondja.
Ideális időjárás sokak szerint utoljára 1955-ben volt, amikor a Nemere II-vel felállították a tókerülés 57 évig megdönthetetlen rekordját. A 10 óra 40 perces eredményt csak 2012-ben sikerült felülmúlni, amikor a 155 kilométeres távot 7 óra 13 perc, 57 másodperc alatt teljesítette a kétárbócos, magyar fejlesztésű katamarán, a Fifty-Fifty.
Az indulás pillanatától a szkipper felel a legénységért és a hajóért, és ha bajba kerül, azonnal riaszthatja a vízimentőket. 2011-ben volt utoljára viharos Kékszalag, de akkor sem állt le a mezőny, 2016-ban pedig az indulás előtti este a kikötőkben borogatta fel a hajókat a szél, mégsem maradt el a rajt.
Bár kívülről csodálatos látványt nyújt a mezőny, maga a verseny embert próbáló feladat. A mezőny 90 százaléka belehajózik az éjszakába, amikor nagyon hideg tud lenni a Balaton közepén, Holczhauser András például annak idején a sínadrágját is bekészítette a versenyre.
A beszélgetésből kiderül még:
- Hogyan indult a Kékszalag ötlete 1934-ben?
- Kik a csúcstartók?
- Mit kell tudni a fehér szalagról?
- Mi az erősebb, a technológia vagy a természet?
- Mi várható az idei versenyen?
A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa és az Index közös sorozata, a MOL Nagyon Balaton podcast a Veszprémi Utcazene Fesztivállal folytatódik, tartson velünk legközelebb is!