Súlyos műtétje után jövő augusztusig rendben van Nagy Bandó András

Nagy Bandó András (2016)
2022.07.16. 19:34
Amint arról az Index is beszámolt: április elején kapta meg harmadik pacemakerét Nagy Bandó András. Három hónap elteltével először beszélt állapotáról a népszerű humorista.

Három hónappal ezelőtt volt Nagy Bandó András szívritmus-szabályozójának cseréje. A Karinthy-gyűrűs közönségkedvencnek egy ideig a napi edzéseit is szüneteltetnie kellett, de azóta az élete visszatért a régi kerékvágásba – írta meg a Bors. 

A harmadik pacemaker behelyezése könnyebb az orvosnak, esetemben Kónyi Attilának is, hisz adott a kis tasakszerű hely és a két bent lévő, a szívben rögzített elektróda, fölvág, behelyez, elektródát becsavar, lezár, és könnyebb nekem is, elég az érzéstelenítés, így aztán műtét közben József Attila verseiből mondtunk részleteket. Tíz nap múltán újra edzettem, s azóta is ezt teszem. Minap megvolt az első kontroll, minden rendben, jövő augusztusig »működök«.

A Pulitzer-emlékdíjas, Karinthy-gyűrűs Nagy Bandó András legutóbb Mögöttem az élet címmel adott ki kötetet. Ezt megelőzően több mint 25 könyvet, 3 felnőtteknek szóló és 25 gyermekeknek írt verseskötetet jelentetett meg. 

(Borítókép: Nagy Bandó András / Wikipédia)