Bajzáth Sándor (56) felépülő függő, szociális munkás, addiktológiai konzulens, gyászcsoportvezető. 15 évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat és serkentőket, valamint nyugtatókat, altatókat és sok alkoholt. Húsz éve él szermentesen. Drog- és alkoholfüggőkkel, valamint hozzátartozóikkal foglalkozik tizenöt éve intézményi és több mint tíz éve magánpraxisban is egyéni és csoportos formában, emellett évek óta függőségtémájú cikkeket publikál, előadásokat tart. Társszerzője a Repülök a gyógyszerrel és a Pörögnek a fejemben a filmkockák című köteteknek. Fő erőssége abban rejlik, hogy maga is átélte, amivel foglalkozik, így az elméleti tudás mellett gyakorlati tapasztalatokkal is bír a felépülés terén.

Ha az utca emberét megkérdeznék, mit tud az egyes divatos sztárokról, talán kis túlzással előbb tudnák, hogy milyen szert használ, mint hogy mi a legutóbbi albumának címe. Miért vonzó a fiatalok számára ez az életforma? Miért érdekesebb a negatív hír, mint a teljesítmény?

A rossz valahogy mindig vonzóbb. Konform életet élünk, és mindig az az izgalmas, ha „valami történik”. A médiában is az a felütés, hogy „ez meghalt, az megcsalta, lelőtte”. A pozitivitás nem olyan izgalmas, mi tagadás, szeretjük a drámát. Az nem hír, hogy Józsi bácsi már negyvenöt éve stabil házasságban él, és elégedetten ápolja a kiskertet. Az emberek titkon szeretnének úgy élni, mint a hírességek, ezért nyomon követik őket. De azért mindig jó látni, hogy az ő életük sem problémamentes. Vegyül ebbe egy kis káröröm is. A mai világban az egekben van az ingerküszöb, sokkoló dolognak kell történnie ahhoz, hogy az emberek felkapják a fejüket. A cikkekre is a clickbait címek alapján kattintanak rá.

Természetesnek vesszük a hírességek önpusztítását? Mi az összefüggés a sztárság és a szenvedélybetegségek között?

A sztárság nagy figyelmet igénylő életforma. Folyton vizslatod a külsődet, ha kimész a kisboltba vajat venni, ott állnak a paparazzók. Nincs magánéleted. Tudják, kivel élsz, orrplasztikád volt, vagy hogy épp szakítottál. Folyamatosan teljesíteni kell. A producerek és menedzserek elvárásai gyakran a végkimerülésig hajtják az előadókat. Kihasználják őket, ameddig tehetik, aztán jön a következő sztárocska, akit felépítenek. A sztárok nagy része kreált sztár, tisztelet a kivételnek. Csak az autonóm személyiségek tudják megvédeni magukat a torzulástól, tehát attól még, hogy valaki valamiben nagyon tehetséges, nem jelenti azt, hogy az élete egyéb területein is rendben van.

Az igazán komoly művészi teljesítmény mögött sok esetben trauma áll. A nagy tragédiákból születnek a nagy színészi alakítások, zenei balladák, versek, a katarzis. A nagy veszteségekből születnek a szívbe markoló alkotások. Halál, háború, szerelem, függőségek. Azok a sztárok, akiket én szerettem, szinte mind alkohol- és drogfüggők, vagy egyéb pszichés problémáik voltak. Nem azért szerettem őket, mert drogoztak, hanem mert megfogalmaztak olyan érzéseket, amelyeket én is éreztem. A 27-es generáció (Joplin, Hendrix, Cobain, Brian Jones, Morrison, Amy Winehouse) tagjai fiatalon belehaltak a függőségeikbe, viszont elementáris erő áradt a zenéjükből. Ahhoz, hogy hitelesen énekelj erről, meg kell járni a poklot. Néha az együttes imidzse is „megköveteli” a függőséget, máskor a sztárt saját, anyagilag érdekelt kísérőzenészei tartják színpadon akkor is, ha inkább elvonón kéne lennie. Egy ilyen zenész természetesen minta is. Ha azt látod, hogy ő drogozik, te is úgy akarsz élni.

A tudatmódosító szer könnyen szerzett örömforrás, azonnal üt, nem kell érte megdolgozni. Átlagember, de amikor használ, mindenhatónak érezheti magát. A drog, az alkohol átmenetileg csökkenti a stresszt, és betölti az ürességet.

Sokan művészeti alkotásba szublimálnak, és valamit letesznek az asztalra. Ám például Janis Joplin szexidol volt a színpadon, aztán egyedül ment haza, de ezt az oldalát az átlagember nem érzékeli, és talán nem is érdekli.

Hogy látja, van kiút? Eljön az a kor, mikor nem lesz „menő” drogozni?

Kedvező tendencia, hogy elindult egy olyan folyamat, hogy józannak lenni nem ciki, nem veti ki a társaság, mert nem iszik. Korábban ez nem volt szexi. Én is tapasztalom, hogy ha elmegyek egy szórakozóhelyre, és nem fogyasztok, nem érzem magam ufónak. Én személy szerint annak is örülök, hogy kitiltották a dohányzást a bulihelyekről, azóta nem fulladozok, ha elmegyek valahova, bár korábban én is húsz évig dohányoztam. Külföldön nem szégyen felvállalni a függőséged, a sztárok YouTube-on is beszámolnak élményeikről, leszokásukról, felépülésükről. Anonim önsegítő csoportokba járnak, terapeutájuk van, így jó példával szolgálnak a fiatalok számára. Ez lehet pozitív példa is: ha baj van, létezik megoldás, ha a kedvencemnek sikerült leszokni, számomra is van remény.

Itt is látom, hogy egyre többen fordulnak szakemberhez, és ezt nem ciki felvállalni. Van már nálunk is egy réteg, akinek akár természetes is, hogy nemcsak fodrásza, manikűröse, személyi edzője van, de terapeutája, akár addiktológus szakembere is.

Mondható életkori sajátosságnak a káros rajongás? Összefügg-e ezenkívül különböző szociális tényezőkkel?

A lázadás igen. Minden kornak megvannak a maga idoljai. Nekem mások voltak, mint a mai generációnak. Szerintem normális, hogy egy fiatal idolokat állít maga elé. Inkább az a baj, hogy vonzóbb az, amit pillanatok alatt lehet elérni, mint hajnalban keléssel, tízévi, napi sokórás edzéssel. Mindenki influenszer akar lenni, a fiatalok mindig követnek valakit, de nem mindegy, milyen az a minta.

Sok ember rossz körülmények között vagy szegregációban él, nekik nincs sok esélyük kitörni, jól érezni magukat. Nem látnak perspektívát maguk előtt, az esélytelenek nyugalmával könnyebb drogozni, bűnözni, és a nyomor és a bűn újratermeli önmagát. A gettórap nekem is tetszett annak idején. Macsó férfiak, drog, kilós fuksz, nők. Nekem is vonzó volt, miközben egy lepattant lakásban szurkáltam magam. Mikor drogot terjesztettem, úgy éreztem, én is kicsit közéjük tartozom, valamifajta kontrollt gyakorlok. Ha van nálam drog, engem keresnek, fontosnak érezhetem magam, kakas vagyok a szemétdombon.

Felnőttkori életükre hogyan hathat a helytelen példakép követése?

Mikor elhatalmasodik a függőség, az illető élete zátonyra fut. Nem gondolom, hogy egy negatív rocksztár miatt fog az élete csődbe menni. De az, hogy én kiket kezdek követni, nagyban függ attól is, hogy milyen közegből érkezem, miken mentem keresztül. Ha elfogadó, szerető környezetben élek, nem feltétlenül egy önmagát pusztító rocksztárral azonosulok, vagy csak ideig-óráig teszem. A kamaszkori lázadás, identitáskeresés és a szülőkről való leválás során lehet, hogy ez van, de ez avval az életkori periódussal idővel elmúlik.

A munkád során sok tizenéves függővel találkozol? Mi a család szerepe a függőség kialakulásában? Vannak azért pozitív példaképek is?

Inkább sok hozzátartozóval: ők keresnek meg, mert nem tudják, mit kezdjenek a gyerekükkel. Ilyenkor általában kiderül, hogy diszfunkcionálisan működik a család. Évek óta nincs a szülők közt szex, már a gyerek érzi magát furcsán, ha megölelik egymást. A szülők nem tudják megoldani a problémáikat, ezért a gyerek sem tud az adott helyzetekkel mit kezdeni, benne maradnak, és úgy csinálnak, mintha a probléma nem is létezne. Ha nem jó a légkör, a gyerek menekül. Ha összegyűlik a téren pár srác, akinek nem jó otthon, mit csinálnak? Isznak, szívnak, esetenként apróbb bűncselekményekbe keverednek. Ha nincs előttük egy pozitív felnőttminta, akár egy edző, aki pozitív mintát és elfoglaltságot ad, sok esetben lezüllenek. A tanárok általában túlhajtottak, nem jut idő egyénileg a problémás gyerekre, hiába végeznek áldozatos munkát, nem mindig tudják megszerettetni a tantárgyukat a diákokkal. A pozitív minta úgy kezdődik, hogy kezdj el tanulni, dolgozni, csinálj valamit kitartóan. Sok idő, energia, lassan megtérülő beruházás, míg a drog, alkohol azonnali örömforrás.

Sok fiú azért csinálja, hogy nyerőbb legyen a lányok körében. A nők tényleg buknak a drogos férfiakra?

A lányok egy bizonyos rétege igen. Ők azok, akik a „rosszfiúkat” kedvelik, velük merő izgalom az élet. Bizonyos közegben emberszámba sem vesznek, ha nem kokainozol. A nők is ragadnak a BMW-ből kihajoló „csávókra”. Ahol pénz, siker van, ott biztonságot is remélnek. A konzultációimra sok olyan lány jár, aki pl. összejött egy menő vállalkozóval, aki, úgymond, „felkarolta”, vett neki egy műkörmösszalont, majd lett pár gyerekük. Közben a férfi iszik, kokainozik, húsz más nője van. A lány kiszolgáltatott, és nem tud változtatni. Nincs végzettsége, nem építette fel önmagát, nincs önbecsülése, nem tud kilépni, csapdahelyzet. Ha sikerül is kilépnie, többnyire megy az egyik ilyen kapcsolatból a másikba.

A fiatalkori drogozás okoz maradandó károsodást az agyban?

Ennek sok összetevője van. Attól függ, mit milyen mennyiségben, minőségben és mennyi ideig használt. Akár okozhat is. A marihuánától nem valószínű ilyen jellegű maradandó károsodás, az inkább a rövid távú memóriában tud gondot okozni, és pszichés függőség is kialakulhat.

Viszont vannak olyan nagyon durva dizájnerdrogok, amiknek a használata komoly és akár maradandó pszichés és testi elváltozásokat okozhat. Nem lehet tudni, miből állították elő, gyakorlatilag mérgek. Nagy a túladagolás veszélye, és gyakran okoznak pszichózist. Sokan a fogyasztóik közül pszichiátriára kerülnek, és lassú belőle a felépülés, ha egyáltalán megtörténik. A tartós rendszeres droghasználat sokaknál személyiségtorzulást okozhat. A használó benne marad egy helyzetben, telnek az évek, és a személyisége nem úgy fejlődik, nem képes kibontakoztatni a benne szunnyadó lehetőséget.

Ha a függőség kialakult, az gyakran együtt jár a tanulás abbahagyásával, a felelősségek hárításával, halogatással, sok esetben a munkahely elvesztésével, a szociális (baráti, pár- és családi) kapcsolatok leépülésével, testi-lelki leromlással, elmagányosodással. Tulajdonképpen gyerekszerepben tartják magukat, és ebben sokszor sajnos a család is partner, amely túlóvja a függőt, megvédve ezzel őt a cselekedetei következményeitől, amivel gyakorlatilag még inkább benne tartják a függőket a használatban. Emiatt tartom igen fontosnak a hozzátartozói konzultációt és csoportokat.

A felépülés véleményem szerint komoly munka. Én a heroinhasználatommal gyakorlatilag tizenöt évig aludtam. Ennyi kiesett az életemből, ami nem a fejlődésemet szolgálta. Nem dolgoztam, nem tanultam, és nem foglalkoztam se magammal, se a családommal, se a gyerekemmel, mint függőnek a drog volt a fő helyen. A drogozás a meg nem valósult álmok, lehetőségek melegágya. Már én sem tudom bepótolni soha azt az időt, amit a kislányommal tölthettem volna. Én kijöttem belőle, tanultam, de az esetek többsége nem sül el ilyen jól. A drogfüggők tíz százaléka épül fel, és bontakoztatja ki később a képességeit.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy a 06 (80) 820-111-es telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

(Borítókép: Index)