Olyan fesztivál születik a Balatonnál, amely egyetlen korábbihoz sem hasonlít
A ZamJam egyik fellépője, Geszti Péter rögtön megkapta az áruló jelzőt a megveszekedett déli parti Till Attilától, amikor nem határolódott el az északi parthoz kötődő Ördög Nórától. A Zamárdiban július 28-án startoló ZamJamen viszont értelmét veszti a partok közötti rivalizálás, a szervezők szándéka szerint egy nagy, közös balatoni csúcstalálkozón bulizhatnak és pihenhetnek majd a látogatók.
Lobenwein Norbert fesztiváligazgató elmondta: a ZamJamet nem is akarták fesztiválnak hívni, annyira különbözik attól, amit eddig megszokhattak a Zamárdiban élők. A programok nemcsak egyetlen helyszínre koncentrálódnak majd, lesz zene a kőhegyi kilátónál, a vízparti teraszon jazzkoncertek, gasztro- és irodalmi programok várják a vendégeket, a város pedig egyetlen nagy képzőművészeti tárlattá változik három napra.
Esténként a zenéé lesz a főszerep, mások mellett a Kool & the Gang, Shaggy, Geszti Péter, Charlie és Szikora Róbert is fellép majd. A MOL Nagyon Balaton Színpad egyik fontos programja a Best of Balaton idei győzteseinek bemutatása, a húsz jelölt egyike az Index különdíját is megkapja majd.
A beszélgetésből kiderül még,
- hogy bír el Zamárdi ennyi fesztivált;
- mit jelent a Geszti Funky, mivel készül Geszti Péter a ZamJamre;
- hogyan tud egy zenekar megújulni, fenntartani az érdeklődést;
- kinek a zenéjére bulizhatunk még Zamárdiban, és milyen más programokat hoz el a ZamJam.
Podcastsorozatunk egészen augusztus végéig hétről hétre mutatja be a Balaton legfontosabb programjait, tartsanak velünk legközelebb is!