Évek óta nem tudni semmit arról, hová lett a marokkói király felesége
További FOMO cikkek
A jelenleg 44 éves Salma Bennani polgári családból származik, édesapja egyetemi tanár volt, maga is felsőfokú végzettséget szerzett. Ezután mérnökinformatikusként helyezkedett el az uralkodócsalád tulajdonában lévő gazdasági konglomerátumnál, a Wikileaks által azóta korrupcióval vádolt ONA Groupnál. 1999-ben egy fogadáson ismerte meg a pont abban az évben, apja halálával királlyá koronázott VI. Mohamedet. A marokkói szokásoknak megfelelően több esküvőt is tartottak, hivatalosan 2002-ben lettek házaspár.
Az ifjú feleség az ország történelmében először léphetett ki a plénum elé, bár királyné sosem lett belőle. Marokkó ugyanis azon kevés monarchia közé tartozik, ahol az uralkodó hitvese a házassággal nem kapja meg a férje rangját, sőt, lényegében a királyi család nőtagjainak semmilyen címe sincs az egyébként minden nőt megillető „Lalla” megszólításon kívül. Az apjával szemben felvilágosultnak tartott új király ezen változtatott, és a világ már hercegnőként ismerte meg az ifjú hitvest.
Marokkó ezzel beállt Jordánia, Egyiptom, illetve Irak vagy Afganisztán után azon arab muszlim országok sorába, amelyek rövidebb-hosszabb ideig fontosnak tartották, hogy legalább egy-két nőt kiemeljenek az uralkodócsaládból a porondra az országimázst erősítendő, a nyugatiságot bizonyítandó. Habár ez a szándék nem csorbult, hiszen a király nővérei a mai napig aktívan reprezentálnak, mégis sokan kíváncsiak rá, mi lett az 5 éve teljesen felszívódott first ladyvel, vagy ahogy újabban hívják, a „Szellemhercegnővel”.
Semmi előjele nem volt a dolognak
A házasságok gyakran az állam élén sem sikerülnek, erre jó példa a lemondott spanyol királyi vagy a jelenlegi monacói hercegi pár. De míg amazoknál szinte már percre pontosan értesülünk a pletykalapokból, hogy ki kivel csalt meg kit, addig itt a teljes hírzárlat (és a sajtószabadság korlátozottsága) ad egy fajta misztikumot a dolognak. Pláne, hogy a hercegnő nagyon is aktívan dolgozott: a WHO jószolgálati nagykövete volt, küzdött a HIV-vírus afrikai terjedése ellen, de saját rákellenes alapítványa is van. 2016-ban Michelle Obamával a nők oktatásának helyzetét vitatták meg, de számos nemzetközi fórumon is felszólalt az arab nők nevében, szóval nem csak társasági eseményeken és díszvacsorákon reprezentált.
2017-ben pedig egyik napról a másikra szakadt ez meg.
2018-ban a királynak szívműtétje volt, kórházi ágya mellett majdnem az egész család ott áll a publikus fotón, csak a felesége hiányzik róla. 2019-ben a sussexi hercegi pár hivatalos látogatást tett az országban II. Erzsébet királynő képviseletében. Ilyen magas rangú vendégek esetében az ország első asszonyától elvárt lett volna, hogy Meghan Markle-t szórakoztassa. A szóbeszéd itt már felerősödött, hogy az uralkodópár titokban elvált.
Jöttek arról is hírek, hogy a first lady az országban maradt, és teljes visszavonultságban tölti napjait a volt férje kontójára, de száműzetésről is sugdolóztak: talán az USA-ba költözött – de egyetlen észlelésen túl ezt semmi sem bizonyítja. Évek óta nem jött hír arról, hogy látta volna bárki, bár az Assahifa arab híroldal tudni véli, hogy a 44. születésnapját egy rabati királyi rezidencián töltötte idén májusban. Egyesek párhuzamot vonnak a király édesanyjával, aki szintén nem mutatkozik már egy ideje. A témával foglalkozók azt gyanítják, hogy vagy egy marokkói palotában él házi őrizetben, vagy Franciaországba száműzték titokban – írja a New Zealand Herald.
Nem jönne jól egy újabb botrány
Az erőteljes patriarchális világkép miatt az iszlám monarchiák csúcsán szinte fehér holló a válás. Ha esetleg mégis előfordul ilyen, az elég nagyot szól, hozhatnánk itt példának a dubaji emír és Haya jordán királyi hercegnő jelenleg is zajló, igen zajos válóperét a londoni bíróságon. Általában ezt a férfi szokta kezdeményezni egy nyomós indokkal, ahogy tette ezt anno az iráni sah is a meddőnek bizonyult Soraya királynéval szemben.
Marokkóban pedig enélkül is van bőven elég beszédtéma. VI. Mohamed Afrika leggazdagabb államfője (akár közel 12 billió forintnak megfelelő vagyonnal, amiből csak állateledelre 745 millió forintot költ évente), a koronaherceg a világ egyik leggazdagabb gyereke, úgy, hogy a nép messze nem a dubaji életszínvonalon tengődik.
A Panama-iratokból fény derült arra, hogy a király húga, Lalla Hasnaa mennyi pénzt tart az off-shore számláiról híres Brit Virgin-szigeteken. 2020-ban számos nagy értékű karórát és ékszert lopott el a rabati királyi palotából az egyik takarítónő, ami megint az uralkodócsalád hatalmas vagyonára irányította a figyelmet a fejlődő országban. A chatcsoportokban sokan kifogásolják a rezidenciák számát, szembeállítva a közállapotokkal, így nyilván nem venné ki jól magát, ha az emberek azzal is szembesülnének, hogy ettől még a nép körében egyébként kedvelt, szociálisan érzékeny „királyné” is menekülni akart.
Salma hercegnő utolsó hivatalos eseménye 2017-ben volt, a rákövetkező években látták egyszer a görög Kea szigetén, New Yorkban és Portofinóban is, de vagy csak a lányával, vagy csak a fiával. Ez a gyermekelhelyezési viszálykodásra tippelőknek adna igazat, hogy ezért nem lehetnek együtt mind a hárman. Valószínűleg egyhamar nem fogjuk megtudni se mi, se a marokkói állampolgárok, mi az igazság.
A szerző luxusszakértő.
(Borítókép: Lalla Salma marokkói hercegnő 2013. április 29-én Amszterdamban, Hollandiában. Fotó: Robin Utrecht – Pool/Getty Images)