A Sum 41 csapatában megállt az idő: Tényleg nagy gyerekek vagyunk mind

Legutóbb június végén, a soproni VOLT Fesztiválon láthatta a magyar közönség a Sum 41 zenekart. A banda a pandémia okozta kényszerszünet után a tavaszt és a nyarat végigturnézta, majd egy kis pihenő után ismét útra keltek: szeptemberben startolt a a Simple Plan csapatával közös koncertsorozatuk, melynek keretében vasárnap este Budapestre is ellátogatnak. A két zenekart évtizedes barátság fűzi össze, nem csak a kanadai gyökereik, hanem az energikus, pörgős koncertjeik, fülbemászó dalaik és őszinte szövegeik miatt. Amerikát már végigjárták közösen a The Blame Canada Tourral, és most a Does This Look All Killer No Filler körút keretében Európában veszik birtokba a színpadokat.

A vasárnap esti koncert előtt a Sum 41 basszusgitárosa Jason „Cone” McCaslin és a gitáros Dave „Brownsound” Baksh adott interjút az Indexnek. A beszélgetés során a fesztiválturnéjuk nehézségei, a gyermekeik, a Simple Plan tagjaival való kapcsolatuk és a már készülő kilencedik, Heaven and Hell című duplalemezük is szóba került, de az is kiderült, miért olyan fontos számukra a Does This Look Infected? című album Still Waiting című dala, továbbá arról is beszéltek, hogyan múlnak el az évek úgy, hogy igazából ők ezt nem is érzékelik.

Utoljára a VOLT Fesztiválon léptek fel hazánkban. Rengeteg bulijuk van persze, de van esetleg bármilyen különleges emlékük arról a koncertről, vagy akár az országunkról? Hiszen nem először járnak itt.

Dave Baksh: A fesztiválok valahogy tényleg össze tudnak folyni. Nekem a legemlékezetesebb budapesti látogatásom egyébként az volt, amikor a Szigeten léptük fel, mert volt előtte egy szabadnapunk, és mert azt hiszem, ez a legőrültebb fesztivál, ahol valaha játszottunk. A legőrültebb dolgot is akkor láttam. Sétálgattam a show után, amikor egyszer csak kiértem a folyópartra, és volt ott egy hely, ahol az emberek pszichedelikus zenét hallgattak élőben.

Jason McCaslin: De a VOLT Fesztivál is klassz volt nyáron. Csak nagyon fáradtak voltunk, mert minden buszt lefoglaltak és kisbuszokkal toltuk végig a turnét, ami nagyon kimerítő. Így pont, ahogy Dave is mondta, összeolvadt minden.

Baksh: Két év kihagyás után nagyon hiányzott már, hogy úton legyünk újra, mert a zenélésen kívül nincs nagyon más, amit csinálni tudunk. A koncertmentes időszakban elég nehéz volt kitalálni, mit kezdjünk magunkkal.

Láthatóan ez most egy nagyon mozgalmas év a zenekar számára. A nyarat ráadásul sikerült úgy végigvinniük, hogy egyetlen bulit sem kellett törölniük, holott más bandáknál ez nem feltétlenül volt így. Mi volt a legnagyobb kihívás ez idő alatt? Úgy tudom, volt olyan fesztivál, ahol az eredeti tervhez képest két nappal előbb, egy jóval korábbi idősávban tudtak csak fellépni végül. Ha nem tévedek, ez a Rock Werchteren volt, Belgiumban.

McCaslin: Igen, és ha jól emlékszem, pont azért történt így, mert nem volt buszunk és kisbuszokkal kellett ütemeznünk a dolgokat. Hotelben aludtunk, és mikor felkeltünk, azonnal útnak indultunk, igyekezvén mindenhova időben odaérni, de az utazás sokszor nagyon hosszú időt igényelt. Ezen a fesztiválon végül mi voltunk az elsők aznap a nagyszínpadon, ami klassz egyébként, főleg, hogy a kora délutáni időpont ellenére is megjelent az összes fesztiválozó a bulin. Szóval a legnagyobb kihívás igazából az volt, hogy ki kellett találnunk, mikor tudunk aludni – mert mostani turnén ugye éjjel a buszokban (Nightliner – A szerk.) alszunk, és másnap a következő helyszínen ébredünk fel. 

Baksh: Azon a napon egyébként a Metallica is fellépett. Nekem a legnagyobb kihívás az volt, hogy ki kellett hagynunk a koncertjüket, mert a sajátunk után rögtön indultunk tovább…

Korábban azért biztos látta már őket.

Baksh: Igen, de nem ezen a turnén.

Mielőtt szeptemberben újra útra keltek, volt nagyjából egy hónapjuk pihenésre. Ilyenkor is találkoznak? Vannak közös programok?

McCaslin: Nos, eléggé szétszóródott a csapat, Dave és én Toronto környékén lakunk, a többiek New Yorkban, Sacramentóban és Vegasban. Szóval nem igazán látjuk egymást, ha nem koncertezünk. Ráadásul már mind szülők vagyunk, úgyhogy ilyenkor minden a gyerekekről szól.

Baksh: Néha-néha azért elmegyünk vacsorázni, vagy találkozunk itt-ott koncerteken. De én például most egy hetet Franciaországban töltöttem a menyasszonyommal, mielőtt a turné elkezdődött volna. Fantasztikus volt! Bejártuk az Alpokat, voltunk délen, Bordeaux-ban, aztán visszafelé Strasbourgban fejeztük be az utat.

A mostani turné speciális abból a szempontból, hogy az apropóját két album megjelenésének évfordulója adta, amelyek húsz, illetve huszonegy évvel ezelőtt meghozták a sikert a zenekarnak. Visszagondolva, a hírnév mit jelentett önöknek akkor?

Baksh: Ez azért nem egészen így ment. Észak-Amerikában a zenekar már a lemez előtt is létezett, míg Európában sok ember korábban ismerte a dalokat, minthogy hallott volna a zenekarról. Teljesen más, amikor az emberek előbb hallják a zenét, minthogy élőben látnának. Ennek a hatása pedig, hogy így is meg tudsz tölteni pár száz fős termeket, hallatlan volt számunkra, mert azt hittük, hogy három-négy évbe telik majd, mire egy-egy ilyen helyen megvetjük a lábunkat. Európa szinte azonnal befogadta a zenekart, kivéve persze Olaszországot, mert az első olaszországi fellépésünk egy időben volt az Inter és az AC Milan mérkőzésével, ezért senki sem jött el a koncertre. De hallhattuk őket a futballstadionban az utca végén.

Bár a dalszövegeket Deryck Whibley írja, van olyan szám ezen a két lemezen, amelynek különleges jelentése van az önök számára?

McCaslin: Azt hiszem, a Still Waiting ilyen. Ez a dal azt követően íródott, hogy George Bush és az USA lerohanta Irakot a 9/11 után, így eléggé releváns volt abban az időben. De úgy gondolom, most is az, különösen amiatt, ami Ukrajnában és a világ más részein történik. Épp ezért még mindig szívesen játszom élőben és szeretem a dal szövegét is, ami sajnos szerintem még sokáig aktuális marad.

Baksh: Ugyanígy érzem. Nekem is ez a kedvencem, és a két lemez dalai közül valószínűleg ennek a szövege a legidőtlenebb. Mindig megállja a helyét és mindenki azonosulni tud vele.

McCaslin: Amikor írsz egy ilyen dalt, azt reméled, hogy a dolgok jobbra fordulnak. Tulajdonképpen erről szól a szöveg, hogy próbálod a dolgokat jobbá tenni, de nyilvánvalóan azóta csak rosszabbra fordultak.

Ez lehet az oka, hogy a mai fiatalok is fogékonyak a dalaikra? A zenekar már több mint húsz éve működik, de ahányszor csak megfordultam a koncertjeiken, mindig feltűnt, hogy a fiatal generáció is szép számmal jelen van a bulikon. 

Baksh: Szerintem pont azért, amilyen véleménnyel voltunk, amikor a dalok íródtak. Ők pontosan olyanok, mint amilyenek a korunkbeliek voltak a kétezres évek elején, ugyanazokon a dolgokon mennek keresztül, mint mi, amikor tinédzserek voltunk. Mi egyfajta alternatív szcénában nőttünk fel, illetve miután Deryckkel és Steve-vel találkoztam, nekik köszönhetően egy metalos és punk rockos közegbe is bekerültem. Mindannyian dühösek voltunk annak idején a Sivatagi Vihar miatt, persze mindig volt egy olyan oldala is az egésznek, hogy gyerünk és érezzük jól magunkat a zenével, mert a hírek voltak a legnagyobb ellenségeink. Aztán mindez egyszer csak a világod részévé válik, ahogy egyre többet látsz abból, amiről énekelsz és megjelenik a dalszövegekben. Azt hiszem, ez egyszerűen összefüggésbe hozható, mert ami tényleg megváltozott azon kívül, hogy többet tudunk más országokról, hogy rájöttünk, vannak nagyszerű dolgok is a különböző országokkal kapcsolatban, ahogy nagyon elcseszettek is persze. De szerintem ez mindenki számára egyértelmű, aki odafigyel.

Hogy látják, önök miben változtak leginkább a kezdetek óta?

McCaslin: Vicces, hogy még mindig úgy gondolok magunkra, mint egy fiatal zenekar. Többen mondták már azok közül, akikkel a fesztiválokon turnéztunk, hogy miattunk vagy hozzánk hasonló zenekarok miatt alapítottak együttest, ami őrültségnek hangzik. Még most is azt érzem, hogy fiatal csapat vagyunk, és még rengeteg tennivalónk van a karrierünk során. Nem is tudom, a legnagyobb változás talán az, hogy mindnyájunknak vannak gyermekei. Mert amikor a tinédzserként, illetve a húszas éveinkben turnéztunk, eszünkbe sem jutott ilyesmi. Csak szórakoztunk és buliztunk, nem kellett szülőként felelősséget vállalnunk. Szerintem a gyerekek mindegyikőnk számára nagy változást hoztak.

Baksh: Emlékszem, nemrég láttuk a Rage-et és adtunk néhány koncertet a Pennywise-zal, de soha nem jutott eszembe, hogy úgy nézzek ezekre a zenekarokra, hogy hú, de megöregedtek, pedig jó ideje a pályán vannak. Sokkal inkább az volt bennem, hogy alig várom, hogy halljam ezt vagy azt a dalukat. Ez egy furcsa iparág, amiben mi mozgunk, a kívülállók mindig azt mondják, hogy a kor csak egy dolog, de mi tényleg nagy gyerekek vagyunk mindannyian, és nem érezzük, hogy az idő múlna.

A mostani turné nemcsak a már említett évfordulós lemezek miatt különleges, hanem mert a szintén kanadai Simple Plan tagjaival koncerteznek. Tényleg akkora a barátság a két zenekar között?

Baksh: Épp most ebédeltem együtt Chuckkal...

Akkor hogyhogy nem turnéztak együtt korábban?

Baksh: Csak egyszerűen így alakult. Két külön zenekarról van szó, amelyek más utat járnak. Amikor elkezdtünk zenélni, rögtön pop punknak bélyegeztek minket, pedig mi valahogy mindig is rockzenekarként tekintettünk magunkra. Így aztán, amikor készen álltunk a turnézásra, keményebb zenét játszó zenekarokhoz vagy feltörekvő emo bandákhoz csatlakozunk, kicsit elkülönítve magunkat a műfajtól. Szerintem egyikünknek sincsenek olyan gondolatai, hogy büszkeség pop punknak lenni, vagy hogy bárcsak inkább rockbandának hívnának minket, ahogy azt sem hiszem, hogy a kettő közül bármelyik is rossz lenne. Szóval, egyszerűen így alakult – azt gondolom, ha korábban csináltunk volna közös turnét, akkor a mostani nem biztos, hogy ekkora értéket képviselne.

Mostanra egy közös dala is van a csapatnak. Ennek hogy jött az ötlete?

McCaslin: Azt hiszem, az apropóját pont a közös turné adta, ami nemcsak itt, hanem Amerikában is fut. Szerintem egyszerűen csak úgy gondolták, jó ötlet Derycket egy Simple Plan-dalban szerepeltetni, mert egy ideig együtt lépünk fel majd.

Élőben is játsszák ezt a dalt?

Nem.

Miért nem?

Baksh: Mert amikor ők játszanak, mi a saját koncertünkre készülünk.

McCaslin: Ez egy sajnálatos dolog, ha barátokkal turnézol – nincs sok esélyed megnézni őket, amikor játszanak. De étkezésnél látjuk egymást.

Már készül a következő Sum 41 album. Még ebben az évben megjelenik vagy csak jövőre?

McCaslin: Nem ebben az évben.

Pedig eredetileg az volt a terv.

Baksh: Nem volt ilyen terv.

McCaslin: Csak bedobtuk az ötletet, hogy ne lopja el más.

Az viszont biztos, hogy egy dupla album érkezik, Heaven and Hell címmel, aminek az egyik fele punk rock, míg a másik keményebb stílusban íródik. A dalszövegek témáiról mit lehet tudni?

McCaslin: Még nincsenek kész a dalok, így egyelőre a témák is kavarognak. De az igaz, hogy az album egyik fele a Sum 41 régi hangzásához hasonlóan pop punkosabb, a másik pedig keményebb lesz. Szerintem nagyon jó lesz az egész! De még zajlanak a munkálatok.

Az év hátralévő részére milyen terveik vannak még?

Baksh: Nagyjából még öt hétig leszünk úton, utána Ausztráliába megyünk az Offspringgel. Aztán itt a karácsony.

McCaslin: De az új évet is betáblázzuk, most véglegesítjük a menetrendet.

(Borítókép: Dave Baksh és Jason McCaslin. Fotó: Kaszás Tamás / Index)