A halál szemébe nézett Bodrogi Gyula

Kétszer is kórházba került az elmúlt csaknem egy évben Bodrogi Gyula. A Jászai Mari-díjas színművész 2021 végén életmentő műtéten esett át, májusban pedig bevizesedett tüdeje miatt szorult újra orvosi segítségre. De a gyors ellátásnak köszönhetően hamarosan otthonában tölthette a felépülés idejét.
Pokoli napokon van túl Bodrogi Gyula
Az idős színész egy interjúban beszélt a történtekről.
A sok törődésnek hála a színész felépült, mostanra pedig már a közönség is találkozhat vele. Visszatéréséről úgy nyilatkozott, óriási vállalkozás ez most számára, de reméli, hogy nagy siker lesz, mert nagyon készült. A művész visszatérésekor Szulejmán szultánt alakítja majd az Egri csillagokban.
Remekül vagyok, a munkát nem hagytam abba, csak közbejött az egészségügyi problémám. Majdnem meghaltam, de Merkely professzor úr visszahozott. Újraszülettem, két születésnapot fogok már ünnepelni. Angéla gondoskodásának köszönhetően már egy picit sikerült híznom
– mesélte a Borsnak a 88 éves Bodrogi, hozzátéve: őt a színpad élteti, ezért ameddig él, játszani fog. Nyugdíjról pedig hallani sem akar, olyannyira, hogy hamarosan két darabban is szerepel majd.
(Borítókép: Bodrogi Gyula. Fotó: Kaszás Tamás/Index)