Argentínáig repült a BTS énekese, hogy bevonulása előtt búcsút vegyen a világtól

GettyImages-1189186395
2022.10.30. 11:32
Október 28-án a BTS-tagok közül Jin is színpadra állt a Coldplay koncertjén Buenos Airesben. A dél-koreai popsztár, aki decemberben kezdi meg kötelező sorkatonai szolgálatát, egy új dallal vett búcsút a közönségtől.

A napokban Argentínába érkezett Music of the Spheres névre keresztelt turnéjával a Coldplay, ahol az Estadio River Plate stadionban koncerteznek több napon keresztül. A pénteki show-t ráadásul több mint 75 ország, illetve régió összesen 3500 mozijában közvetítették, hogy azok is részesei lehessenek az élménynek, akiknek eddig még nem volt alkalmuk megnézni a zenekart a turné során élőben. Azt már korábban tudni lehetett, hogy ezen az estén a BTS csapatának egyik tagja, Jin is színpadra áll majd, Chris Martin ugyanis közzétette azt a beszélgetést, amelyben erről egyezkedtek.

Mióta tavaly szeptemberben elkészítették a My Univers című közös dalukat, a Coldplay és a dél-koreai fiúbanda nagyon jó kapcsolatot ápol. Mint kiderült, időközben Jinnel egy új nótát is összeraktak, a fiatal énekes ugyanis hamarosan megkezdi a kötelező sorkatonai szolgálatát, és szeretett volna valamilyen formában elbúcsúzni a közönségtől. Ahogy korábban megírtuk, Dél-Koreában törvényi előírás szerint az összes fizikailag alkalmas férfinak 18–21 hónapnyi sorkatonaságot kell letöltenie, amit 30 éves koruk előtt kell megkezdeniük. Ugyan még vitatémia, hogy vajon fel lehet-e menteni ez alól a BTS tagjait, tekintve, hogy a zenekar az ország egyik legnagyobb bevételt generáló, művészeti exportcikke, úgy tűnik, Jin, aki decemberben lesz 30 éves, arra a forgatókönyvre készül, hogy be kell vonulnia. 

Úgy hat hónappal ezelőtt az egyik tag felhívott, és azt mondta: decemberben el kell hagynia a zenekart, hogy belépjen a hadseregbe Koreában, mert ott ez a szabály. Azt mondta, szüksége van egy dalra, amivel erre az időre elbúcsúzhat mindenkitől, és amivel elmondhatja nekik, hogy szereti őket 

– mesélte Chris Martin a Coldplay pénteki koncertjén, mielőtt Jin csatlakozott volna hozzájuk a színpadon. Az énekes rögtön felajánlotta, hogy akkor csináljanak egy dalt közösen, mert egyébként is nagyon hálás azért, hogy ilyen jó kapcsolatot alakított ki a BTS-szel. 

Aztán megérkezett ez a dal, és úgy éreztem, ez az egyik legjobb dalunk – adjuk oda ennek az úriembernek.

Jin azonnal igent mondott a lehetőségre

A szóban forgó, The Astronaut című szerzemény néhány órával azelőtt jelent meg, hogy Jin élőben előadta volna a Buenos Aires-i koncerten. Hogy mennyire fontos volt neki ez az egész, az is mutatja, hogy azonnal igent mondott a lehetőségre, amikor Chris Martin felajánlotta neki, hogy a Coldplay koncertjén mutassa be a friss nótát a közönségnek. Ez csupán pár nappal a fellépés előtt történt – Jin rögtön összepakolt és Argentínába repült, ahol 70 ezer embertől tudott így élőben elbúcsúzni, plusz mindazoktól, akik abban a 3500 moziban követték az eseményeket, ahol élőben vagy némi csúszással levetítették a show-t.

Jin színpadra lépése előtt Chris Martin megosztott néhány gondolatot a BTS tagjaival való kapcsolatáról is. Elmondása szerint néhány évvel ezelőtt még úgy érezte, nekik mindig egy bizonyos fajta zenét kell játszanunk, hogy beleilleszkedjenek egy skatulyába – ahogy az egész életével kapcsolatban is hasonló érzései voltak. Aztán találkozott néhány jó emberrel, olvasott pár jó könyvet és összehozta az élet olyan nagyszerű tanítókkal, akik mind boldognak tűntek. Rájött, hogy az teszi őket boldoggá, hogy nem félnek attól és azoktól, amit és akiket nem ismernek.

Az énekes rámutatott, mekkora áldás neki és a zenekarnak, hogy két évvel ezelőtt kapcsolatba kerültek a dél-koreai fiúbandával. Hozzátette: mivel ő is ember, első reakcióként persze neki is voltak előítéletei a közös munkával kapcsolatban, de aztán arra gondolt: miért kellene bármitől is tartania csak azért, mert ők mások? Ebből az együttműködésből született meg aztán tavaly szeptemberben a már említett My Univers című dal és alakult ki jó barátság a két zenekar tagjai között. Chris Martin szerint a kollaboráció sokmindenre megtanította őket, például arra, hogy 

inkább fogadjuk el a másikat, mint hogy féljünk tőle.

A turné folytatódik

A Coldplay 2019 decemberében jelentette be, hogy környezet-, illetve klímavédelmi okokból nem indul turnézni az abban az évben kiadott Everyday Life című lemezével. Ez idő alatt készítették el a Music of the Spheres című albumot, amely tavaly októberben jelent meg, közben pedig azon dolgoztak, hogy a koncertezésre olyan megoldásokat találjanak, amelyekkel csökkentik a környezetükre rótt terheket. Miután környzetvédelmi szakértőkkel is konzultáltak, tavaly ősszel bejelentették, hogy 2022-ben olyan világ körüli turnéra indulnak, amely 50 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a 2016-os volt, az ehhez kapcsolódó zöldprogramjukba pedig a rajongóikat is igyekeznek bevonni. Arról, hogy a Coldplay zöldturnéja mennyiben más, mint a korábbiak, ebben a cikkben írtunk részletesen.

A 2022-es turné során egy csomó helyen megfordult már a zenekar, számos nagyvárosban egymás után 3-4-5 telt házas stadionkoncertet adva. Az óriási érdeklődést látva nem csoda, hogy 2023-ra további dátumokat hirdettek. 

(Borítókép: Jin a BTS-ből 2019-ben. Fotó:  Han Myung-Gu /  Getty Images)