Csobot Adél sírva fakadt, még sosem történt vele ilyesmi azelőtt
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Szombat este elérkezett a Dancing with the Stars fináléja, amelyben a döntőbe jutott párosok, azaz Pap Dorci és Baranya Dávid, Somhegyi Krisztián és Tóth Katica, valamint Csobot Adél és Hegyes Bertalan mérték össze tudásukat a parketten. A versenyzők három-három produkcióval készültek a fináléra, amelyben a korábban kiesett párosok, az előző évad győztes táncosai, Tóth Andi és Andrei Mangra is megjelentek.
Hogy a show hangulatát fokozzák, az adást Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András tánca nyitotta, a top három versenyző pedig egy-egy csillagon ereszkedett le a magasból a parkettre. Ezt követően sorra érkeztek a zsűritagok, akik közül Gabriela Spanic, aki az előző részben egy kínos villantással tért vissza a produkcióba, először nyakig takart dekoltázzsal lépett a kamerák elé. Mindez persze csak egy poénfaktor volt a részéről – a következő pillanatban ugyanis egy hirtelen mozdulattal letépte magáról a sokat fedő szerkót és előbuggyantak az óriási keblei. Jó hír, hogy
a stylistok mostanra megtalálták az öltözőben a bimbótapaszokat,
így a valódiak helyett most a 12-es karika mellett kizárólag ezeket csodálhatták meg a nézők.
A döntnökök régi sztorik felelevenítésével indították a show-t, és hát ezúttal sem maradt ki Facundo Arana megidézése, amit szokás szerint Bereczki Zoltán eszközölt. Ezt követően bejátszottak egy videóüzenetet az igazitól, aki Jeruzsálemből kívánt sok sikert a versenyzőknek.
Csobot Adél megtalálta a valódi szakmáját
A finálét háromfordulósra tervezték a szerkesztők. Elsőként azt a koreográfiát kellett előadniuk a versenyzőknek, amit az első adásban láthattunk tőlük, ezt követően egy friss produkcióval léptek parkettre, végül pedig annak a két párosnak, aki hármójuk közül a legtöbb szavazatot kapta, egy olyan tánccal kellett bizonyítania, amit a zsűri választott ki nekik.
Ennek megfelelően az első fordulóban Somhegyi Krisztiánék hiphop, Pap Dorciék quickstep, Csobot Adélék pedig jive koreográfiával igyekeztek elvarázsolni a nézőket. Meg kell hagyni, a táncban amatőrnek számító versenyzők látványos fejlődésen mentek keresztül az elmúlt hetek alatt, így az előadásuk most jóval magabiztosabbnak és felszabadultabbnak tűnt, mint amit az első adásban láthattunk tőlük. Somhegyinek mondjuk már akkor is nagyon jól állt a hiphop, de másodszorra még lazábban tudott mozogni Tóth Katica mellett, Pap Dorci is sokkal ügyesebb volt, bár tőle láttunk már ennél sokkal kacifántosabb produkciókat.
Csobot Adélék jive-ja már az első adásban is egyfajta robbanásszerű élményt okozott a nézőknek – tényleg öröm volt látni tőlük ezt a táncot újra, amit óriási vastapssal köszönt meg nekik a stúdióban helyet foglaló közönség. A zsűritagok is le voltak nyűgözve az énekesnő tehetségétől, Bereczki Zoltán még szakmai útmutatást is adott neki a jövőre vonatkozóan.
Mindig is tudtam, hogy rendkívüli tehetség vagy. Dolgoztunk egy menedzsmentnél is, volt ugyanaz a menedzserünk, úgyhogy beleláttam abba is, hogy te mennyi melót fektetsz a dolgaidba. De azt nem tudtam, hogy ez lesz az a műsor, ahol szerintem megtalálod a valódi szakmádat. Az a szakmád, hogy táncolj, hogy zenés színész legyél, én azt gondolom, hogy nem kinyílt ez a kapu, hanem leomlott valami olyan fal, ami egyenes út ahhoz, hogy te a zenés színházzal foglalkozz
– mondta a színész-énekes, amivel a többi döntnök is egyetértett. Ördög Nóra szerint a Dancing with the Stars az a műsor, ahol Csobot Adél leginkább meg tudta magát mutatni.
Pap Dorci a bronzéremig jutott
A második fordulóban újdonságokkal készültek a párosok. Somhegyi Krisztián és Tóth Katica szambával érkezett, s bár az ex-exatlonos szépen megtanulta rázni a csípőjét, picit merevnek tűnt a partnere mellett – ettől függetlenül egy klassz produkciót láthattunk tőlük. Pap Dorci és Baranya Dávid cha-cha-chát hozott, amit kifogástalanul sikerült is prezentálniuk – Pap tényleg sokat fejlődött, egyre kecsesebbek a mozdulatai, ám a nézők mégsem juttatták tovább őket a top 2-be.
Csobot Adél és Hegyes Bertalan charlestonnal lépett parkettre, ami az énekesnő cserfes személyiségéhez iszonyúan jól passzolt – a produkció csupa humor és báj volt, szabályosan jókedvre derítette az embert, mintha nem is egy versenytáncot, hanem egy színházi előadás részletét láttuk volna tőlük.
Most, hogy nem pontozhattak, a zsűritagok is sokkal kellemesebb arcukat igyekeztek megvillantani. Mindenkit egyformán az egekbe magasztaltak, feltehetőleg azért, hogy ne befolyásolják a nézőket abban, hogy kire adják le a szavazataikat. Feltűnő volt az is, mintha kicsit elnyomták volna Gabriela Spanicot, a venezuelai színésznő az előző adásban tapasztaltakhoz képest jóval visszafogottabban viselkedett, ám amikor szót kapott, tőle is csak dicséretet hallhattak a versenyzők. Az, hogy a top 2-be végül Csobot Adélék és Somhegyi Krisztiánék jutottak, egyébként reálisan tükrözte a párosok elmúlt hetekben nyújtott teljesítményét.
Tóth Andi visszatért, a finalisták ismételtek
Azt már jó előre tudni lehetett, hogy az utolsó adásban a korábban kiesett versenyzők mellett az előző évad győztes párosa, azaz Tóth Andi és Andrei Mangra is visszatér a műsorba, akik egy elég komplex produkcióval készültek, amelynek az elején ráadásul az énekesnő dalra is fakadt. Egy feszes, precízen összerakott koreográfiát láthattunk tőlük, amiben Tóth Andi szabályosan remekelt, ám ha az idei győztessel összevetjük, kétségtelen, hogy egy egészen más típusú élményt adott a mostani évad nyertese, amit nagyban befolyásolhatnak az alkati és a személyiségbeli különbségek is.
De térjünk vissza a döntő összecsapásra, amelyben Somhegyi Krisztián és Tóth Katica lépett először parkettre. Tőlük jive-ot kért a zsűri, amit a korábbinál jóval magasabb szinten teljesítettek. Csobot Adél és Hegyes Bertalan a második élő show-ban prezentált tangót hozta újra: ez a produkció már elsőre is hihetetlenül ütött, másodjára pedig olyan hatást sikerült elérniük vele, hogy Ördög Nóra meg is könnyezte a látottakat.
Bár mindkét páros nagyon ügyesen szerepelt, kétségtelen, hogy Csoboték teljesítménye sokkal egyenletesebb volt az adások alatt, jócskán felülmúlva a többi versenyzőét. Úgy tűnik, ezzel a nézők is egyetértettek, a végső szavazás alapján ugyanis
Csobot Adél és Hegyes Bertalan lett az idei évad győztese.
Íme a mindent eldöntő tangó:
Csobot Adél még sosem nyert semmit
Miután kihirdették a verseny eredményét, a nyertesek is megszólaltak. Az énekesnő könnyek között köszönte meg azoknak a munkáját, akik a felkészülések alatt támogatták őket, és a nézőknek is kifejezte háláját a szavazatokért.
Igazából nem találok szavakat. És igazából még soha nem nyertem semmit
– mondta elcsukló hangon az énekesnő. „Kezdeném én is a családommal, akik nagyon-nagyon keményen ott álltak mögöttem, és tényleg támogatni próbáltak, a gyerekeimnek, Bencének, a szüleimnek, mindenkinek, tényleg, és annak a fantasztikus stábnak, akik hétről hétre elképesztő munkát végeztek. A zsűrinek – nagyon hálás vagyok, hogy nektek táncolhattunk. Köszönöm a zenekarnak, akik ilyen fantasztikusan adták a talpalávalót, a koreográfusoknak, nagyon hálásak vagyunk, elképesztően sokat segítettek nekünk, a stylist csapatnak, a fodrászomnak, a sminkesemnek – fantasztikusak vagytok, nélkületek nem sikerülhetett volna. Nektek, Buci, Rami, imádlak titeket. És azt hiszem, van egy ember, aki legalább akkora tapsot érdemel, mint én” – mondta Csobot, majd odafordult Hegyes Bertalanhoz:
Egy fantasztikus embert ismerhettem meg benned, Berci, én nagyon remélem, hogy ez egy életre szóló barátság lesz. Olyan dolgokat hoztál ki belőlem, amiről tényleg azt gondolom, hogy lehet, hogy más nem is tudott volna. És köszönöm, hogy megnyitottad ezt a világot előttem. Nagyon hálás vagyok, tényleg, ez egy életre szóló élmény lesz, amit én végig a szívemben fogok őrizni. Ez volt életem egyik legfantasztikusabb kalandja, köszönöm a nézőknek, és köszönöm, hogy szavaztatok ránk. Ez mindennél többet jelent most, nagyon hálásak vagyunk.
(Borítókép: TV2)