Új fesztiválnak ad otthont a VOLT helyén Sopron

A jelenlegi gazdasági helyzetre hivatkozva a szervezők november 11-én közölték, hogy 2023-ban nem rendezik meg a VOLT Fesztivált. Kádár Tamás, a Sziget, a Balaton Sound és a Telekom VOLT nagyfesztiválokat rendező Sziget Szervezőiroda cégvezetője a döntésüket akkor azzal indokolta, hogy már az idei rendezvény is csak jelentős költségmegszorításokkal tudott létrejönni, így komolyan át kellett gondolniuk a fesztivál jövőjét. Sopron polgármestere, Farkas Ciprián közölte: tudomásul veszik a szervezők döntését, és bíznak abban, hogy a nehezebb időszak elmúltával ismét otthont adhatnak majd a fesztiválnak.
Nem lesz VOLT Fesztivál 2023-ban
A szervezők a gazdasági helyzetre hivatkoztak.
Ha a VOLT Fesztivál nem is tér vissza, a város otthont ad egy új rendezvénynek. Sopron vezetői a VOLT alapítóival és a soproni kulturális és gasztronómiai élet legfontosabb szereplőivel fogtak össze azért, hogy tavasszal egy, a hazai fesztiválpiacon is újszerű formátumú eseményt indítsanak útjára. Egy olyan fesztivált, amely deklaráltan nem a VOLT helyett indul, a SopronFest más évszakban – tavasszal –, számos helyszínen és egyedi programkínálattal várja a helyieket és a város vendégeit.
Sopron nem maradhat fesztivál, nem maradhat ünnep nélkül!
– fogalmazott Farkas Ciprián, a város polgármestere, utalva arra, hogy a város neve 1993 óta egybeforrt Magyarország egyik legnevesebb, legjelentősebb és legfontosabb turisztikai eseményével, a VOLT Fesztivállal.
A SopronFest 2023. április utolsó hetében a teljes várost élettel tölti meg: színházi, zenés, irodalmi, képzőművészeti, filmes és gasztronómiai programok, túrák váltják egymást sok-sok helyszínen: kávézókban, éttermekben, épületekben és szabadtéren. A fő esemény pedig április 28-29-30-án várja a soproniakat és a más városokból érkező turistákat:
3 napon át egy minden igényt kielégítő koncertkínálatnak ad otthont a Lővérek.
A részleteket a szervezők Sopron legfontosabb ünnepén, a Hűség Napján, december 14-én közlik, a jegyelővétel ugyanezen a napon indul.
(Borítókép: Miles Willis / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat
Mike Okay kihúzta a gyufát.
március 20., 19:24
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
1 órája
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- FOMO
Javul Galambos Lajos egészségi állapota, hamarosan ismét zenélhet
A bilincs is lekerül.
tegnap, 21:25
- FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate
A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.
március 20., 19:49
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki
A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.
március 21., 19:10
- FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak
Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.
március 21., 19:46
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó
A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.
március 21., 17:56
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését
Jelzáloghitelt kellett felvennie.
március 19., 09:55
- FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni
A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.
március 19., 14:42
- FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását
Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.
március 19., 17:20
- FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra
„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”
március 20., 10:06
- Címlapon
Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre
„Komolyan aggódom Hódmezővásárhelyért, ahol évek óta a gyűlölet uralkodik.”
59 perce
- FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?
A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.
március 19., 17:12
- FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát
Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.
március 19., 09:19
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség
Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.
március 19., 16:23
- Címlapon
Folytatódnak a törökországi tüntetések, már 1400 embert tartóztattak le
Több jogvédő csoport és az ENSZ is elítélte a rendőrök erőszakos fellépését.
42 perce